Odafenn dúlnak orkánok, viharok,
Fák lombja, öblök és a hegyek védnek,
Vitorlám rongyos, lék-sebzett a csónak,
Szélárnyékom ad biztos menedéket.
Hazatérve kizárom a világot,
Egyedül sakkozom, néha már fejben,
Csak lényeket, de embert nem találok,
Mindig csak nyerek, és mégis elvesztem.
A mindenség felbillent, én a mérleg
Vagyok, kitalálom, felmérem magam,
Kopott kalitkámban se kedv, se méreg,
Lakatlan szigetem mégis parttalan.
Mert lassan a szélnek árnyéka leszek,
Belopódzom a tört szívek mélyére,
Ostoba fecsegők, hallgatag bölcsek,
A jó szó ritka, felment az értéke.
Hideg homály van, bár ragyog, süt a Nap,
Virág nyílik, a szépnek semmi haszna,
Hervad a szeretet, tiszta gondolat.
Kihalt falvakban, feledett temetőn
Suhanok, titkos romokon, helyeken      
Járok, a szél adja hozzá az erőm,
Zártság, szabadság viaskodik bennem.
Elég egy vétlen szó, vagy szín egy képen,
Távolság szűnik, közel jő, mi messze,
Törvényszerű vajon, vagy csak véletlen,
Reccsen, felfeslik sorsomnak szövete.

Fáradt árnyékom a szélcsendet várja,
A Mennyország most leltár miatt zárva.   

2016. 08. 07.