Megálltam a Székelykapunál,
Csodáltam faragott díszeit.
Fejem felett fehér galamb szállt,
Kapuba rakta fészkeit.

„Isten hozott”, köszöntött az írás,
Nem felejtem el a szép szavát.
Isten hozott felétek e tájra,
Mert eljöhettem, oly rég erre vágyva.

S nyílt lassan az ajtó,
Elém tipegett egy anyó,
Háta hajlott, fehér haja,
Magyarul szólt kedves szava.

Fáradt lépteiből láttam,
Nem kímélte a sors, az esztendő,
Kezében piros alma,
S kosárból kalácsot vett elő.

„Hosszú utat jártatok, kedves,
Látszik fáradság arcotokon.
Ne vessétek meg a házam,
Gyertek be, én ezeket nektek adom.
Pihenjetek meg nyugodtan pitvaromon”

Kedvesség és magyar szavak
Oly meglepőek voltak nekem,
Elszoktam már ezektől itthon, örült a szívem,
Mintha rég ismertem volna, ölelésre tárult kezem.

Köszönöm néném a szíveslátást,
Messze útról jövünk, de ilyet az ember ritkán lát.
Jólestek a kedves szavak,
Melegség, amik a magyar szavakból áradtak.

Nem tudom, az anyókát még ott találnám,
Emlékem még mindig arra jár
Erdély EMBERT megtartó vidékén,
Hol a szeretet és az Isten tárt karokkal vár.

Mosonmagyaróvár, 2013. augusztus 23.