Siklik a csónak, kúszik a vízen,
Csörtet a nádas, billen a sás.
Vadkacsa úszik, nézd mi’ szelíden.
Tó üde tükre, mint a varázs.

Fűzfa a lombját hajtja fölébe,
Ottan a csónak percre megáll,
És e nagy árnynak hűvös ölébe,
Béka zenészek víg dala száll.

Ám az a két kéz nem pihen mégse,
Két evezője húzza tovább.
Nem menekülhet szép feledésbe,
Újra meg újra látva csodát.

Fürdik a napfény, mintha a gyermek
Anyja öléből játszva rohan.
Tűnik a régi, mégis a szemnek,
Új tüneményből, újra fogan.

Siklik a csónak, kúszik a vízen,
Csörtet a nádas, billen a sás.
Vadkacsa úszik, nézd mi’ szelíden.
Tó üde tükre, mint a varázs.

Rácz Endre ©
2016 08. 20. Szerep