Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Segítség! Segíts Ég!

Marika Lovász
Marika Lovász képe
Álmodtam.

Egy ismerősömmel együtt egy férfiember érkezett otthonomba. Soha sem láttam őt. Igyekeztem jól nevelten illően fogadni, mindkettőjüket. Valamiért erősen megnéztem az embert, hiszen, mint azt korábban is gondoltam, jó lenne a ház körül valaki, aki segítene elvégezni a ház körüli teendőket, melyekkel egymagam, egyre nehezebben boldogulok.

A férfi azt mesélte, nehezen él... elveszítette szeretteit, kivétel nélkül mindet, mert szörnyű tragédia csapott le rajuk. Egy tűz miatt leégett a házuk, benne kedves felesége és kislánya is a füst martaléka lett. Ezidőben ő éppen nem tartózkodott otthon. Nem derült ki, hogy miért volt távol? és hol volt ?

Tisztának láttam őt. Nem butának, nem erőszakosnak, sőt, szánalmasnak éreztem. Hirtelen az jutott eszembe, itt van ez az üres szobám, itt van ez a nagy kert, amelyet nagyon szeretek, de egyre kevesebb az erőm megművelésére,... talán befogadhatnám! Mégsem ajánlottam fel a lehetőséget! Bár a szoba tényleg üres! és bőven elférne ember a házban, valamiért azt éreztem ezt nem kell megtennem.
Egy másik képben, ez az ember szembejött velem az utcán. Én valahonnan hazafelé tartottam, ő a házamból elfelé. Amikor közvetlen közelembe ért, azt hiszem én köszöntem neki elsőként, és úgy éreztem ő csak immel-ámmal illemből köszönt vissza. Az volt az érzésem nem igazán ismert meg. Túlléptem rajta. Ennyi volt az álmom.

***
Egy éve már, hogy itthon voltál pár napra. Azt gondoltam ajándékba adok neked egy emléket, egy eseménynek az emlékét, amelyről mindig eszedbe fogok jutni, ha már nem leszek. Ugyanúgy, ahogyan bárhol, bármikor elmész egy temetőbe, mindig az jut majd eszedbe, életemben először a Mamával jártam itt. Azt mondtad: azóta nem félek a holtak birodalmától, sőt! örömmel viszek virágot papának, és beszélgetek is vele, s ez a tettem örömmel tölti el a lelkem.
Azon a húsvét előtti nagypénteken nem gondoltam, hogy átlépünk egy rubikont. Elvittelek úrvacsora vételre a templomba, és ott, történt valami más is.
Mert volt ott egy fiú, aki igen nagy érdeklődést mutatott személyed iránt. És milyen kedvesen mosolygott rád! És a tekintete, a szép szemei! szinte áramütésként ért jelenléte. Izgatottan kérdezted: - ki ez a fiú?
Sokat nem tudtam mondani róla, csak annyit, amit biztosan tudtam: ő a lelkész gyermeke.
Egy nap alatt kiderítettél róla mindent amit tudni lehet az interneten keresztül. Olyan mértékben megérintette szívedet ez a fiú, - már egy éve -hogy nem tudod elfelejteni. Bármi amit megtudsz róla, bármilyen negatív is, nem tudod túl tenni magad rajta. Az eszed pontosan tudja, mi a helyes, de a szíved nem engedelmeskedik.
S nem érted: - mi a fene ez? - mi történik velem? Kérdezed. Én mindig határozott voltam, akár a felnőttekkel szemben is, nemhogy a saját korosztályommal! S most? Immár egy éve, ezt a fiút, nem tudom kiverni a fejemből. Ez a fiú elragadott engem.
Iránta való rajongásomat mamára zúdítom, és irigylem , amiért ő minden vasárnap láthatja. Várom, hogy megszólítsa őt, hogy egyszer üzen majd általa!
Én pedig vergődöm, és sehogyan sem értem, miért gondolok rá vágyakozóan, és kétségbeesve, és esténként még sírva is fakadok, és várom: na mi lesz már? Miért nem hívsz? Miért nem szólsz semmit? Magamat nem értem! Ez a fiú egy éve már, még csak rám sem köszönt! Talán azt sem tudja, a világon vagyok! De hiszen láthatott  párszor a templomban. Rá miért nem vagyok akkora hatással, mint ő énrám?
Látom ezt az új videóját a Neten. Úristen!  Ez egy valóságos csökis gyerek viselkedése!  Ezt az eszem tudja!  A szívem pedig reménykedik: kinövi majd. Egyszer felér majd hozzám... Erre vágyom, ezt várom!

Mama ajánlotta, nézzem meg azokat a filmeket, amelyek arról a szerelmi érzésről szólnak, amelyek az ember eszét elveszik! Ilyen például a Szerelem börtönében, na pláne a Virágot Algernonnak...
Megnéztem a filmeket, és meg vagyok döbbenve! Még csak tizenhat éves vagyok! És mennyire szerelmes! Az én “fiúm” is bőven hagy kivetni valót maga után, mégsem tántorodom el tőle. Csak agyilag! A lelkem rabul esett küllemének, tekintetének, mosolyának!

Mondd mama! Mikor lesz ennek vége? Akarom, nem akarom, akarom, nem akarom... El tudod képzelni mit éreztem szombaton? amikor egy évvel nagypéntek után otthon voltam? Az ő közelében? És még csak nem is láttam? Kínomban lefeküdtem, annyira fájt, hogy nem látom, hogy nem szól hozzám, ... ordítani tudnék! Legyen már vége valahogyan... Szabaduljak meg kesze-kusza gondolataimtól, s a szívem se sajogjon többé!

Segítség! ... Ég! ... Segíts, Ég!

 
Rovatok: 
Irodalom