Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Segítő kezek

BOSZORKA
BOSZORKA képe

        Jött az ősz - mert ez volt a dolga -, s ünneplőbe öltöztette a tájat, szemet gyönyörködtető varázslat, mivel betelni gyermekkorom óta sohasem tudtam. Órákat képes voltam sétálni, figyelni ezt a csendes, adakozó szépséget, amiket ezek a hónapok nyújtanak.
       Most azonban minden másképp történt. A séták elmaradtak, befelé forduló lettem, alantas gondolatok, gyötrő kérdések, s a szobám négy falának rabságába estem. Nem láttam, nem hallottam mást, csak a kétkedés ördögének suttogását, mely lassan állandó társammá, kísérőmmé vált. Ahelyett, hogy harcoltam volna ellene, engedtem, hogy legyőzzön, magával ragadjon, és eltemessen önnön-magamba zárva. Így teltek a napok, hetek, hónapok. Nem tudott megérinteni semmi, szürkévé váltam.
Hitem remegett csak csendben bennem, egy apró sarokban bekucorodva, mint kétkedő énem által száműzött gyermek, árván, elhagyottan.
Mi volt most más, mint eddig? – kérdezhetnéd, de semmi nem változott, minden hozzám tartozott már régen, mi most rám rogyott. A térdem sem lett gyengébb, mégsem bírtam a terheket, úgy éreztem rám szakadt egy hegynyi szikla s maga alá temetve még a napot is eltakarja előlem. Gyötrődtem, s beletörődtem ebbe a kínba, tudomásul vettem; ez van. Lehangoltságomat mélyítette, hogy írni sem tudtam egy sort sem. Úgy kavarogtak a fejemben a gondolatok, mintha több kaptárnyi méh zúgna odabent, de papírra vetni mégsem tudtam őket.
Az imáim adtak némi vigaszt, melyek naponta többször hagyták el ajkaimat, de éreztem, valahogy az ő erejük sem a régi.
Mi történt velem? Mi történt a világommal? Úgy jártam a lelkemben, mint zord erdőben az eltéved túrázó, a fényre vezető ösvényt sehol sem találtam. Mindenütt árnyak lestek rám, megfogtak, belém karmoltak, átölelve késztettek megállásra. Ők voltak; a Mindennapi Gond, a Fizetetlen Csekkek Halmaza, a Betegségek Fájdalma, a Csüggedés, melyek vándorutam során mind, mind hátráltatni szerettek volna, mikor nekem rohanni lett volna kedvem, csak erőm nem volt hozzá. Aztán itt van leghátul a sorban, de nem utoljára, az Aggódás is, akinek négy karja nőtt, s még nagyobb erővel kelt velem birokra, mint a többiek. A gyermekemért aggódtam, aki több ezer kilométerre került tőlem.
Magam sem értem, de belső nyugtalanságom ellenére a hozzám segítségért, bátorításért forduló emberek életébe be tudtam lopni a fényt, a szeretet melegét, az odafigyelés csendjét. Az arcokon előbb – utóbb megjelent a mosoly. Ennél szebb köszönet talán nincs is, mikor egy fáradt, csüggedt, reménytelen embertársunk mosolyogva néz vissza ránk. Egy-egy ilyen nap már nem volt hiába való.
Gyötrődéseim közepette váratlanul egy könyvet kaptam kölcsön, amely egy Indiában élő európai asszony életét mutatja be, s találkozását egy Szent Emberrel. A könyvet maga a hölgy írta, az igaz történet főszereplője. Elfásultságomban már régen nem olvastam, de ez az írásmű vonzott, csábított magához. Engedtem a késztetésnek és elkezdtem olvasni. A saját kétkedésem, nehézségeim néztek vissza rám – bizonyos szemszögből – , ugyanakkor tanúja lehettem a megoldásnak, a feloldozásnak és az igaz hit által megtalált út örömének, boldogságának egyaránt.
Ahogy oldalról - oldalra haladtam előre, úgy találtam választ a kérdéseimre, úgy nyertem vissza az erőmet, és a bizakodásomat, reményemet. Aztán megtörtént az újabb csoda, éreztem, hogy az elmondott imáim hallgató fülekre és odafigyelésre találnak. Erejük a megerősítetten visszakapott hitemben volt. Édes nyugalom és béke áradt szét bennem, s annyi álmatlan éjszaka után átaludtam egy teljes délutánt és éjszakát. Reggel madárcsicsergésre ébredtem, s mennyire tudtam ennek újra örülni!
Hiszem, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van. Hiszem, hogy ha igaz hittel és alázattal fordulok Istenhez és „háza népéhez” támogatásra találok minden jó cselekedetemben, és segítséget a bajban. Semmi sem véletlen, így az sem, hogy pont akkor került a kezembe a könyv, amikor arra nekem a legnagyobb szükségem volt. Segítő kezek nyúltak le hozzám, és öleltek magukhoz engem. Utat mutattak a kétely sötétségéből a fénybe, visszataláltam a magam ösvényéhez, s én már ezen az úton akarok járni mindörökké.
         Kedves Olvasó, kinek átadhattam történetem, a te okulásodra, belső békéd, és hited megtalálása reményében írtam le eme sorokat, hisz aki reménnyel és hittel a szívében él, az a legnagyobb kincset tudhatja magáénak ezen a földön.

 

 

Rovatok: 
Irodalom