Közel a sümegi várhoz élt egy remete. Egy földbe vájt odúban lakott. Soha senkivel nem beszél. Ha valaki közelített lakhelyéhez, akkor mindig visszahúzódott és addig ki sem dugta az orrát, míg az illető el nem ment a környékről. Az emberek azt tartották róla, hogy szegényke megháborodott.

Pedig nem volt mindig ilyen emberkerülő. A régi öregek talán még emlékeznek egy jóképű lovászfiúra, aki fent élt a várban. Egyszer díszes úri népség érkezett pompás hintókkal. A vár kapitánya finom ételekkel, és balatoni borokkal várta a vendégeket, akik amint megérkeztek neki is láttak, hogy elfogyasszák az estebédet. A lovászfiúnak megparancsolták, hogy vezesse a lovakat az istállóba, és etesse meg őket.

Mindegyik lovat szép sorjába bevezetett az istállóba, kivéve egy szép almásderest. Hiába is dirigálta befelé szép szóval, és ostorral. Megmakacsolta magát és nagyokat nyerítve hátra felé akkorát rúgott, hogy majdnem kirúgta a vár vastag kőfalát.

A fiú erre olyan mérges lett, hogy legszívesebben szíjat hasított volna a ló hátából. Ezt látva a paripa így szólt a lovászfiúhoz:

– Idefigyelj, te fiú! Én nem vagyok ám, akármilyen közönséges ló. Apám és anyám a csillagokban lakik. Pattanj föl a hátamra és elvágtatok veled a tündérek országába!

– Még, hogy te csodaló vagy – nevette el magát a lovászfiú – Gazdám megölne, ha vendégek lován nyargalásznék. Ajánlom, menj be azonnal az istállóba, mert megjárod!

Erre meg a ló egy nagyot nyerített, háromszor megrázta a sörényét, és egy csodálatos lány lett belőle.

A lovászfiú majdnem elesett a meglepetéstől. Csak hebegett-habogott. Nem tudott szóhoz jutni. A lány nevetve megkérdezte:

– Most már hiszel nekem?

– Hinni hiszek. Csak azt nem értem, hogyan lettél ló, és mi ez a varázslat.

A lány leült az istállóban lévő kisszékre és elmesélte a történetét:

-Tudod réges-rég apám egy dúsgazdag kereskedő volt. Annyi pénze volt, mint égen a csillag és réten a fűszál, de nem volt neki elég a sok pénz, mind többet akart. Éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan tudná a vagyonát gyarapítani. Mindenre képes volt, ha valami jó üzletet megszimatolt.

Egyik nap maga az ördög állított be hozzá. Arra kérte, hogy rengeteg pénz fejében adja el neki a lelkét. Apám hallani sem akart róla, de az ördög addig-addig győzködte, míg elfogadta. Ellenben megegyeztek abban, ha apám mégis meggondolná magát, akkor némi kamatért visszakapja a lelkét. Sajnos szegény feje nem tudta, mire gondolt az ördög. Akkortájt lehettem három éves, és ez a pokolfajzat kiszemelt magának. Ha majd apám visszakéri a lelkét, cserében engem kell kamatként az ördögnek adni. Állítólag egy kecske bőrére írták az egyezményt, de ezt apám nem olvasta el. Egy gyors mozdulattal odafirkantotta a nevét. A szövegben pedig az állt, ha mégis visszakéri a lelkét, akkor engem kell odaadnia és soha többé nem fog látni.

Eleinte minden a legnagyobb rendjén is ment. Dőlt apámhoz a pénz, mint a pelyva. Reggeltől estig csak az aranytallérokat számolgatta, de egyik nap hiányozni kezdett a lelke. Nem tudta mi lehet a baja, mert akárhová is ment sehol sem érezte jól magát. Egy idő után már a csillogó aranytallérok sem tették boldoggá. Ahogyan múltak a napok egyre soványabb lett. Körülbelül egy fél évnek kellett eltelnie, mire rájött, mindez a lelke elvesztése miatt van. Ha nem akar elpusztulni, akkor vissza kell kérnie a lelkét. Kerüljön, amibe kerül – gondolta apám –, visszakéri a lelkét.

Szólította is az ördögöt, aki az első hívószóra megjelent.

– Miért hívattál? – kérdezte vigyorogva.

– Add vissza a lelkemet, mert nem tudok nélküle élni.

– Semmi akadálya, de ugye tudod, hogy ez, mivel jár? Aláírtad, ha visszakéred a lelkedet, akkor cserébe oda kell adni nekem a lányodat.

Ezt meghallván apám megijedt, nem akart elveszteni, hiszen szeme fénye voltam. Hirtelen nem tudta, mitévő legyen. Átszaladt a szomszédba egy nagy tudású öregasszonyhoz, és segítséget kért tőle:

– Öreganyám, mit tegyek, hogy ne kelljen megválnom drága, szeretett kislányomtól?

Részletesen elmesélt neki mindent, ami megesett vele. Az öregasszony hosszasan gondolkodott, majd végül kibökte:

– Ördöggel nem jó ujjat húzni. Nagy hatalma van az ember felett. Ha nem teljesíted kérését, akkor csúnyán megjárhatod. Csak egy megoldás lehetséges, ha lányod belebújik egy ló bőrébe. Addig kell neki ott lennie, míg nem találkozik egy ifjúval, aki beleszeret a lóba, és háromszor homlokon csókolja.

Apám így cselekedett. Szerzett valahonnan egy almásderes lovat és belebújtatott. Azóta vagyok benne, és várom a megmentőmet.

A lovászfiú érdeklődve hallgatta a lány történetét és nagyon megsajnálta. Hirtelen úgy érezte, hogy a sors őt szemelte ki, hogy megmentse ezt a szép teremtést. Szíve hevesen kalapálni kezdett. Elszánta magát és átölelte a lány derekát, hogy megcsókolja. A gyönyörű hajadonon ijedten ugrott félre:

– Jaj, mit teszel?

– Megmentem az életed – válaszolta a lovászfiú és máris háromszor homlokon csókolta a lányt.

– Istenem, nem engem kellett volna megcsókolnod, hanem a lovat, amelyben voltam.  Végem van. Nem sokára jön értem az ördög. Mi lesz velem? Jaj, miért is nem figyelmeztettelek!

– Én csak téged akartalak megmenteni, mert megtetszettél és szívem lángra lobbant irántad. Drága szépséges leányka legyél a feleségem!

– Már késő – mondta szomorúan a lány – hallom már, hogy jön értem az ördög.

Valóban az istálló kövezete alól furcsa hangok hallatszottak. Olyan volt, mint, amikor hatalmas boroshordókat görgetnének egy mély pincében. Alig telt el néhány perc, lila füst kíséretével megjelent maga az ördög. Még mielőtt a lovászfiú tehetett volna valamit, az ördög megragadta a lányt és magával vitte.

Szegény hoppon maradt szerelmes azt hitte, hogy csak álmodja az egészet. Nem akarta elhinni, ami körülötte történt. Reszketett, és egyre melegebb lett a teste. Egész éjjel iszonyatosan magas láz kínozta. Senki nem értette, mi lelte. Lázálmában a főlovásznak elmesélte az átélt élményét, aki természetesen semmit sem hitt el belőle. Azt gondolta, hogy ezt csak a magas láz okozhatja.

– Jól van fiam, pihenj! Ne beszélj annyit. A láz elvette az eszed – mondta a főlovász –Majd, ha meggyógyulsz, akkor elfelejted az egészet.

A fiú könyörgött, hogy higgyenek neki, de senki sem vette komolyan.

Hosszú hónapokig feküdt súlyos betegen. A vár kapitányának felcsere összeszedte minden tudását, hogy meggyógyítsa. Sokan már lemondtak róla, de végül mégis egyszer csak jobban lett. Újból munkába állt az istállóban. Állandóan a lány járt az eszében. Ha véletlenül valahol meglátott egy almásderes lovat, mindjárt odaszaladt és háromszor megcsókolta a homlokát. Aki látta az nevetett rajta. El is nevezték csókos lovászfiúnak, de ez nem nagyon érdekelte.

Teltek – múltak az évek. A lovászfiú megöregedett, és öreg napjaira emberkerülő lett. Nem akart senkivel sem beszélni. Otthagyta a házát és egy földbe vájt verembe sínylődött élete végéig. Egy pásztor talált rá holtan, amikor útja arra vezetett a nyájával.

Mondják, temetésekor egy elszabadult almásderes ló vágtatott végig Sümeg főutcáján és eltűnt a Bakony rengetegében. Hiába is mentek utána, nem leltek rá, mert ez a ló a sümegi remete lelkét vitte fel a mennybe.