Vissza ne térj, kedves galamb,
itt már neked morzsa sem akad,
szállj vissza távoli vizek fölé,
keress biztos, élhető partokat.

Lélekharang sűrűn szólal,
széttárul szélben a zokogás,
varjak fülükbe húzzák kalapjukat,
zavarja őket a szüntelen sírás.

Hangomat ma újra felemelem,
haragomat nem az égre szegezem,
mondd, Asszony, azt meg nekem,
hol a mag, mit keservesen vetettem?

Nálam otthon nyílnak a cseresznyefák,
mutasd meg nekem, te hol vagy otthon,
sírva fakadok, mikor azt látom én,
szél tépáz, és hó telepszik a zöld lombokon.

A volt gesztenyefák alatt volt forró és jó
az elszalasztott, meg nem tartott szerelem,
nevettél mindig ott, ahol nem kellett,
csillogó remegés fut hófehér kebleden.

Mert igen, ki a szerelmet ott találta meg,
megnyert világát így a lábad elé rakta,
annak nem adósa többé rejtett álma,
mert amit akart tőled, mástól megkapta.

Így testálom rád a leírt, billegő sorokat,
majd megmented az elszórt gondolatokat,
akkor már nem nézed, kitől kaptál szavakat,
sóval beszórod a virággal díszített utakat.