Összehajolnak a szeptemberi lombok,
milliónyi levelük meghitten suttog,
egynyári életük kalandokról mesél,
pedig az elmúlásról szól a szél.

Tihany békésen elhever, övé a tó,
domború hátán sétál az alkony, oly biztató,
nyújtózik hullámok lágy ölelésében,
az Apátság imára hív, aranyló fényben.

Csókot vált most a víz és az ég,
mosolyog szívemben a messzeség,
vitorlák a felhőkkel versenyre kelve,
suhannak némán, a füredi kikötőbe.

Előttem a nádas járja lassú táncát,
velem sétálnak a parti platánfák,
megint elmúlt egy év, egy különös nyár,
forró leheletet hagyott maga után.

2026. szeptember 6.