Forgatja fürgén fejét,
nézi, hol jár az estebéd,
ott él, ahol ember nem jár,
csak a félénk bagolymadár.

Kóbor lidérc itt heverészik,
őrként idők végeztéig,
régi rom az erdő mélyén,
rejtve áll sok éve békén.

Azt kéri, mit elvettek tőle,
fut a beszakadt háztetőre,
bekukucskál a tört ablakon,
tort ül száraz deszkahalmon.

Csendjét nem zavarja senki,
történetét már titok rejti,
de érezni a varázslatát,
rejtelmes, szép káprázatát.

Csipkével takarózik a hold,
fák közt incselkedik egy kobold,
mintha árnyaknak tűnnének,
boldogan táncolnak tündérek.