Szállj madár, repülj, hasítsd a kék eget,
szikrázza napsugár törékeny testedet!
Szeld a távolságot, körözve nagy ívben,
könnyed kecsességgel lüktetve a szívben!

Szállj madár, énekelj, csengjen fent a légben,
legyél bodor felhő, égszínkék szegélyben.
Ragyogd gyémántfényét, s szivárvánnyá válva,
könnycseppként csillanj rá, közönynek arcára!

Hirdesd, vidd a hírét, zengd himnuszként dallal!
Kell kies ébredés, nem halhat a hajnal!
Higgy, és érkezni fog, a lelkekben szólalj,
reményünk nem lehet, csupán, fájó sóhaj!

Emelkedj zenitre, szállj a Mennyországig,
kitárt szárnyaiddal kússz a láthatárig!
Ki utánad nézne, nem lát csak egy pontot,
csókold a végtelen, széles horizontot!

Ne lankadj, tudnod kell, valahol már várnak!
Hozd el az értelmet, sivár, zord, világnak!
Szeretet magvakat, ablakokba tegyél ,
fennkölten tündöklő, kék madarunk legyél.

Szállj, még repülni tudsz, hegyek fölött szárnyalj!
Sűrű sötét ködben világolj, égj, lánggal!
Minden szárnycsapásod az újnak kezdete,
Hitből fogant holnap áldott ígérete.