Tudom lehetetlen, engedd hogy álmodjam,
csillag ösvényeken láthassam jártomban,
Szememben csillanjon vágy tüzétől égve,
szférák zenéjeként zengjen fel az égbe!
Harsogjam hangosan könnyözönben úszva,
hol égnek kéksége végtelennek súgva.
Homályba simulva a jövőbe réved,
vissza mosolyogva, őrzi büszkeséged.
Hagyd, hogy száguldhassunk, kéjes mámorában,
verébként fürödjünk, út szürke porában.
Mely bárhová vezet, minden lépte áldás,
keserűség, magányt feloldó megváltás.
Keresd a sötétben, találd meg kezemet,
szét álló ujjakkal nyújtsd a tenyeredet.
Fűzd ujjaim közzé szorosan markolva,
lázadjunk egymásért sorsunkkal dacolva!
Talán megérkezünk végre valahára,
s veled ébrednék fel karjaimba zárva!
Sóhajom küldeném a Mindenhatónak,
többé nem félném már, mit hozhat a holnap.