A remény delejezi e percemet,
őszöm jövendő tavasszal hiteget,
ez a félárnyék nem lehet végzetem,
a múlt burka olvad lassan szívemen.
Az elszállt éveket sohasem bánom,
számtalan tévedés a méltóságom,
az aszályban is gyakran pazaroltam,
kellett volna, de nem maradtam szótlan.
De érzem, győzöm kedvvel és hittel,
az idő még nem minden kincsemet vitt el,
talán nyílik majd szépség valamennyi,
érdemes értük mélyre hajolni.
Bírom még dacommal, makacs erővel,
a pálca felettem még nem törött el
éltet a vágy, és a sok kedves emlék,
most verseket írok, mi mást tehetnék.