Kidőlt,bedőlt kicsi ház,
omladozó fala
Látszik rajta szebb napokat megélt,
szorgos volt a gazda
Kerítése fonott fűzfából,
átsüvít rajta a szegénység
Udvara rendezett,
tele rőzsével és fával
Öreg ember tipeg,vödörrel kezében,
Meg-meginog,megáll a nagy szélben
Hajlott a háta,mint a tanyáé
Látszik már nem bírja a vödröt
Hátán cipel,vagy nyolcvanöt esztendőt
Vízért megy a szomszéd fúrt kútjához
Lábai csoszognak,alig ér el az udvarhoz
Jókorát iszik a csobogó vízből,
S megtörli bajuszát,s hátradől
Kifakult kalapját leveszi fejéről
Letörli homlokát,s megnyugszik belől.
Nem zavarja senki,csak a méhek zaja
Őzgida szalad át az úton,ő megbámulja
Mert ide jár ő évtizedek óta
Szomszéd engedi,neki van ártézi kútja.
Nyugalmát nem zavarja senki,itt nincs politika
Ámulva,bámulva nézi az eget,lesz-e eső
Mert bíz a nap nagyon éget !

Egyszer csak meglátja a házán
Tűzkakas kukorékol,kegyetlen hangján!
Futna szegény haza,de lábai nem bírják
Látja leégni, szalmatetős kis házát !
Mire odaér,ég ,mint a pokol
A szél a pörjével már a fenyvesben lohol
S nincs megállás ég már a másik tanya
Menti életét,aki csak tudja !
Szél feltámad,nincs kegyelem sehol
Rászakadt mindenre a menny és a pokol
Jön a segítség,a tanya nincs sehol!
A ,,Szent család" képe a hamuba hull
Küzdenek az emberek,hogy a tűzet eloltsák
Megsemmisülve dőlnek össze a tanyák!
S vége,mindennek vége!
Kegyetlen sors,fájó annak ,aki megélte!
Egy traktor szikrája csiholta a tűzet
Nem volt ily nagy tűz,mire ember emlékezett !
Fájó,holdbéli a tájék,minden hamu,üszök,az élő fa ég
Az öreg ember csoszog a hamuban
Elered a könnye,mint,ha patak volna
Siratja a semmit az éveket
Itt nevelt fel kilenc gyereket!
Felemeli a hamuból a ,,Szent család" képet
Ez maradt meg csodaként,a többi szénné égett!
- Elfogytak a tanyák,rossz idő jár erre!
Még az Isten is haragszik,tűzzel felperzselte !
Kihalnak az öregek,mind reményt vesztve !
Nincs már itt dolguk mennek a temetőbe.
Árvák a tanyák,senki se gondol vele
Elcsitult,elpihent gazdájuk örökre !

Mosonmagyaróvár.2OOO.O7.11.