Mikor köztetek járok, csak susogjatok
gyengéd szeretetet, empátiát felém,
lassan magam sem értem már, ki is vagyok
e kitárulkozásban május elején.
Voltak, és lesznek még borúsabb korszakok,
olykor haragot, mérget permetez az ég,
ne búslakodjatok, csak illatozzatok,
súgjátok fülembe, a halál semmiség.
Öleljetek át csak némán és kacagva,
hogy jobban szerethessem én is magamat,
fürtöket morzsolok bódultan bolyongva,
záporok fürdetnek, keserű könnypatak.
Lágyan hajladozva, oldva merevséget,
a temérdek rozsdás, önvádas zárlatot,
mit rám lakatoltak a zaklatott évek,
érezzem, köztetek újra szabad vagyok.
Lila árban úszó, omló templomkertek
mélyén majd himnuszt és hozsannát kongatok,
mert velem voltatok, maradtok, és lesztek,
ti mindig az életbe visszacsaltatok.
Gyógyító illat édes terápiája
ifjítja a testem és megfáradt lelkem,
lombjaitok közt lelek új otthonomra,
vigasztaljatok meg, rejtsetek el engem.
2015. 04. 22.