Nem zavar, nem bánt a tükörben ez az arc,
a hajnalok frissek, de én már öreg
vagyok, volt elég harc, nem kevés kudarc,
ropognak a csontok, foszlik a szövet.
Álom feszül az ébredés falára,
eloszlik a fényben a kevés derű,
felötlik bennem  reggelek talánya,
mosolygós napom lesz, netán keserű.
Ébred a világ, teszem dolgomat,
mondatok, szavak követik parancsom,
az élet vizei lassan apadnak,
induljak e, vagy kéne maradnom.
Mit kínálhat nekem e szegény söntés,
de a döntést kivárom odafentről,
ömlik az idő, a hajómon nagy rés,
a reggeli kérdés nem soká eldől.
Rejtve előlünk a teremtés titka,
az anyag, szelem vitája nem zavar.
Isten ítél, vagy a biokémia,
csillagpor voltam, mit takar az avar?

2015. 04. 23.