A tájat már biztosan jól ismerő,
busz ablakából hajnalt figyelő,
hűs ködpárát lehelő reggelek,
munkába siető emberek.

Bokrok ágait összekötő,
minden harmatcseppet tündöklő,
szakadozott, tépett pókhálók,
de már eltűntek a benne lakók.

Aranyban fürdik a látóhatár,
dallal üdvözli a cinkemadár,
egy kopogós cipő távolodik,
kopott autófék sikoltozik.

Nagyobbra nyílik a nap kapuja,
hangok, színek kórusának himnusza,
valahol ott a vonatzakatolás,
ez egy hangos reggeli műalkotás.