Bár ne találkoztunk volna,
az idő lassabban fogyna,
s nem zokogna lelkem se úgy,
bánatod érzem ugyanúgy!
Bár ne ébrednék melletted,
korán a napot elveszted,
s ne látnám arcodon a kínt,
mely szám ízét úgy keserít!
Értelmetlen barázdát ejt,
hátadon örömtáncot lejt,
más ármánysága, mi rajtad
és rajtam csattan, mert hagytad!
Engem tömlöcbe vessenek!
S én helyetted is szenvedjek!
Nem értheted, ez Fájdalom!
Nap-nap után csak jajgatom!
Most gyötrelem és ádáz kín,
mit érted még szívem kibír,
Türelem! Csitítom lelkem,
várj még, harcok dúlnak bennem!
S hallgatok, fejemre rónak,
nincs értelme a való szónak!
Ha nem találkoztunk volna,
most nem lennék rab és szolga!
