Mossátok ki a szennyesetek,
mely ott kupacokban állnak,
magja sincs már a sárguló
aranyló honi kalásznak.

Hiába hintettetek magot,
az elsatnyult a földben,
nincs gondos szeretet mi azt,
felébresztené a csöndben.

Röviden szólok ébredjetek.
hangom kiállt érettetek,
álmodj valóság, kiálltja léted,
mutasd meg végre őszinteséged.

Ott lent a mélyben sötét minden,
oda nem néz az atyaisten,
gyökér túrta járda gáncsolt,
a gyermeki lábam bukdácsolt.

Ki aki elhiszi a volt valóságot,
mikor kannából a tej kitáncolt,
végig ömlött a téglajárdán,
sírva mertem, ott maradott árván.

Ott a piszkos fehérség,
mutatja gyermeki bánatát,
sosem találod meg sivatag,
üdítő egyedi oázisát.

Lám az életnek mi a fonákja,
mint fiatalembernek unokája,
mikor a nagymama is fiatal,
és a nagypapa nem kormányhivatal.

Odalent Somogynak mélyén,
ahol a Dráva egy szerelemélmény,
búsulva apad áradva kacag,
éjszaka feltűnnek szentjánosbogarak.

Egyszer elmúlik karácsony a fény,
de szívünkben tovább él a remény,
szeretet örökre bennünk maradjon,
az összetartozás sosem szakadjon.

-írta-Varga István-Barcs-2019.12.28.