A falun túl nyugat felé,
Elindulok estefelé.
Utat mutat a lemenő,
Arra a régi temető!

Sűrűn nőtt fák oltalmában,
Kicsinyke domb oldalában
Van az örök pihenő,
Pár száz lelkes temető.
Ott nyugszanak eleink,
Dolgos kezű őseink.

Félre dőlő fakeresztek
A meténgre telepedtek.
Néhol puszpáng mutat utat,
Alatta vajon ki nyughat?

Van itt rokon és uraság,
S ki harcban halt hősi halált.
S van kit már más nem is mutat,
Csak egy enyhe domborulat.

E nyughelynek jobb sarkában
Dédszüleim megtaláltam.
Velük alszik Jancsika,
Mama legkisebb fia.
Katus ikertestvérkéje,
Tavaszi szél lett a vége.
Piciny testéig hatolva,
Lázrózsákkal beoltotta.
Azóta már hat testvérrel
Találkozott fenn az égben.

Domb közepén Lévayak
Alusszák örök álmukat.
Dédi János, s József fia
Egymást el nem hagyja soha.
Ferenc fia porhüvelye
Máshol van már eltemetve.
Egerszegen várta párja,
Nyugalmát ott megtalálta.
Megpihent végleg békében,
Nagyanyám ölelésében.

Mindenszentek hogyha eljő,
Átöltözik a temető.
Felveszi fehér ruháját,
Meggyújtja sok lámpácskáját.

Üzenet jön odaátról,
Értsd meg gyermek, mit atyád szól!
Voltunk mint Ti, s lesztek, mint mi!
Éld hát hasznosan életed,
Használd ki minden percedet!

S ha jön az utolsó óra,
Térjél te is nyugovóra!
Szeretteid jönnek eléd,
Karjukat kitárják feléd.
Arcukon az öröm könnye,
S együtt leszünk mindörökre.