Egy ajtó előttem nyitva,
egy ablak, a múltat mutatja,
része volt régi életemnek,
egy pillanatra belenézek.

Ősök álma volt a kis ház,
minden zuga, a pince és padlás,
nekem játszóterem udvara,
mászóka a dió, a szilvafa.

Kerestem őket, de rég kivágták,
öreg törzsét nem sajnálták,
kis kertjében a veteményest,
már régóta nem kapálták.

Már másé, más éli ott életét,
alakítja, külsejét, belsejét,
tetőt lebont, csak a fal maradt,
a dőlő kémény pora fojtogat.

Szemembe erős nap sütött,
kicsit tőle könnyezett,
kicsit elhalkult a hangom,
nem volt miért maradnom.

Egészen más, az érzés,
a régi ház már csak kísértés,
hogy volt, mi volt, kell-e tudni,
kell a múlton gondolkodni?

Üres falak merednek az égnek,
régi gerendái kályhában elégnek,
majd megújul, a tervek szerint,
talán megyek, megnézem megint.