A nap, ahogy a dombok mögé szökkent,
Úgy hallgattak a rozsdásodott bokrok.
Foltjaikkal takarták a földet.
Egy-egy sugár még lemaradt s dalolt

a víz tükrén, vibráló fénycsíkot.
Messze daruk, mozdulatlan gémek.
Ott az új, itt még a régi sikolt.
Kétkerekű ásítását nézem,

támasztott egy magas faoszlopot.
Képzeletében a biciklistát várta,
s a fogaskerék már kapaszkodott.

De árva a csönd, az ablak is bezárva,
a vizes út a szárazzal veszekedett.
Hallod? A házból már rég nincs felelet!