Nézem ölembe ejtett kezeimet,
a rajta futó ereimet,
ráncai között a pólusokat,
tenyeremben az életutat,
és Téged látlak, Uram, Istenem,
aki alkottad minden sejtem,
és sejtjeim sokféleségéből a kezem.
Csak egy kicsi kéz a milliárdok közül,
mely tesz-vesz, míg él, rendíthetetlenül.
Hogy, hogy eddig észre sem vettem,
mily csodálatos ajándékod a kezem?
A csöpp baba első játékszere,
mikor észreveszi, hogy van keze,
forgatja, mozgatja pici ujjait,
élteti, érleli gondolatait.
Aztán felnő és oly természetes,
hogy dologra fogja, hisz mindent ezzel tesz,
hagymát pucol, házat épít, hidat tervez,
vagy éppen egy országot felfegyverez.
Nézem ölembe ejtett kezeimet,
vajon Te mire szántad őket?
Vajon velük azt teszem-e,
amit szeretnél, hogy megtegyek?
Lelkembe nézek, hisz ott a felelet,
mindent tegyek meg, mit diktál a szeretet.
Simogassak, sose üssek,
enni adjak, ágyat vessek,
virágokat megöntözzek,
inkább adjak, mint elvegyek.
Nézem ölembe ejtett kezeimet,
ujjaim összefonódnak,
hálaimát küldök az Égnek.
