Pusztító lángnyelvek lobbannak az égre
Mindent  éget a láng nyelve
Lobban magasan,mint a fáklya
Mint,ha fricskát szórna a világra

Füst,pernye száll az égen
Nincs menekvés ég  minden !
Jó Isten haragja sújtott le az égből
Pedig elég volt a szenvedésből

Pattan a szikra,lángol a szalma
Lángoló nyelvek diadala
Csak az ember,az állat meneküljön
Nem látni át a gomolygó füstön!

Segítség jön a hét határból
Fröccsen a víz,a ház lángol
Ijedt  gyermek sírva imára kulcsolja kezét
Sirat mindent,ami tűzben ég

S mire a nap leáldozóban
Visszatekint nagy szomorúan
Pusztító tűz dolgát elvégezte
Miden hamu,s megsemmisült pernye

Korom ,füst lepi el a tájat
A környék vad fájdalom
Fáradt,reménytelen ember zokogja
Csak élete maradt,s elpusztult otthona

Istenem ne sújtsd így népedet
Hisz tombol itt a szél,az ár,jön végítélet
Ne hagyd így szegény embert szenvedni
Adj már végre egy kis nyugalmat neki

 2O14.O6.O1 Mosonmagyaróvár