Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Puppy love ... Első szerelem

Marika Lovász
Marika Lovász képe
   A forradalom idején 1956-ban éppen csak tizedik évét töltötte be főszereplőnk Lajcsika. Szüleivel disszidálásra kényszerült. Gyerekkori pajtását Klárikát úgy tűnt örökre felejtenie kell. Pedig bizony Klárikát gyerekszerelemmel szerette. És az idegen Amerikai világban sem felejtette el soha.
   1969-ben a disszidensek amnesztiát kaptak. Lajcsika, akkora már huszonhárom éves volt. Szüleivel hazarepült látogatóba, mert a 13 év távollét, idegzetüket rendesen kikezdte, nagyon vágyódtak hazajönni. Találkoztak. De a huszonkét éves Klárika már férjnél volt, és egy gyermek boldog anyukája. Lajos ettől kicsit szomorú lett. Amerikába visszatérve, igyekezett elfelejteni. Három év múlva kapott levelet Klárikától.
           
     Kedves Lajos!
 
    Ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak, de most nagy szükségem valakire, akivel megoszthatom fájdalmamat. Rád gondoltam, mert te olyan messze vagy, hogy oda csak a levél jut el, a bánat aligha. Előbb azt gondoltam, nem is terhelhetlek vele, de valakivel mégis muszáj beszélnem, legalább így levélben!
   Nagy tragédia ért engem. Férjem és gyermekem, egy szörnyű balesetben elveszítettem. A Trabantban ( ez egy papundekliből készült autó márka neve ) a közeli városba mentek, amikor váratlanul kifordult elébük egy traktor. Gondolhatod mi lett belőlük. A Trabant felismerhetetlen, és benne férjem és gyermekem szörnyethalt. Nem vagyok észnél. Hajam egy tincsben a hír hallatára, azonnal megőszült. Nem tudom, hogyan tovább. Mi lesz most? Szeretnék elmenni innen. Itt tovább élnem nem lehet.

   1972 évét írtuk. Lajos hazarepült, és minden papír megszerzése után Klárikát feleségül vette, és magával vitte a nagy Amerikába. Mondhatjuk boldogan éltek. Született két gyermekük. Egy kisfiú és egy kislány, ahogyan a mesében van. Tizenegy év múlva jött haza először a család. Meghalt a nagypapa.
    Azt mondják, a sors nem ismétli önmagát, de ez nem mindig igaz. A kis Lajosnak (Lewis) nagyon megtetszett ez a kis falu, és a falusi lánykák, akik nem olyan modernek, mint az Amerikaiak.

Ő még csak tíz éves volt, mégis azt mondta anyukájának: - Anya! Én is onnan hozok majd feleséget magamnak. Magyar lány lesz a feleségem. Majd meglátod!
  1993-ban, amikor meghalt a nagymama is, Lajosék megint hazarepültek a temetésre. A halotti tort egy vendéglőben ülte meg a család. Lewis ,( Lajcsika ) aki ekkor már huszonhárom éves volt, ott látta meg a kislányt. Szerelem első látásra. Kölcsönös, mert Veronkának is tetszett a fiú. Amíg itthon voltak, a szülők jelenlétében beszélgettek a lehetőségekről. De volt egy apró bibi. Veronka még csak tizenhat éves volt, tehát a magyar jogrend szerint kiskorú. Ezért is, no meg persze az elengedés miatt is, szülei hallani sem akartak az egybekelésről. Végül édesanyja azt mondta, ha tizennyolc lesz, és még mindig tart a szerelem, elviheti Lajcsika.            
   Azon a napon, amikor Veronka tizennyolc éves lett, egy helikopter körözött a falu felett. Hosszasan, több kört megtéve, egészen közeli magasságból egyszerre csak fehér röpcédulák tömkelegét szórta a házak udvarára. Rajta a szöveg:                   
                      Veronikám…
Eljöttem érted. Légy a feleségem. Szeretlek. I love you.
                      Lewis.
 
   Erre már a szülők is megadták az engedélyt. A faluban azóta is szóbeszéd, megtoldva, kiszínezve a történet. Ezt is hozta a rendszerváltás.
Örök kötődés. Szabadság – szerelem. A nagy puppy love…Vége lesz valaha? Kislányuk tizenkilenc éves.
Rovatok: 
Irodalom