A virágkelyhek nevetve nyílnak,
könnyeznek síkos harmaton,
koronát viszek egy öreg sírnak,
tavam tajtékzik fehér habot.
Barackfa mosolyogó virága,
fürdeti a napfény a zápor,
katicabogár szállt a bokádra,
balzsamillatot illó kámfor.
Erdők mélyéről a szelíd őzek
leindulnak völgy, patak felé,
bizsereg a nád, süllyed a tőzeg,
e nap az Istené emberé.
A rétek pázsitos ágyat vetnek,
bokor is zöldell szemérmesen,
alkalmat adva a szerelemnek
jöjj velem közéjük kedvesem.
Tárva előszobája a nyárnak
felgyorsulnak a szívverések,
a vizek, ligetek, hegyek várnak,
megyek, sietek, nem késhetek.   

2013. 06. 06.