Vártalak, vártalak,
pitypang mezőn
szívembe zártalak.
Velem remélt
a harmat
az apró szirmokon,
hullottak könnyeim,
mert volt rá okom.

Zokogásomon
megbotlott a szellő,
fejem felett
megállt a sok felhő.
A madár csicsergés
elcsendesedett.
Egy kis pitypang tündér
pont rám nevetett.

Megkérdezte:
-Mért sírsz 
e gyönyörű réten?
Töröld le könnyeid
az arcodról szépen.
-Nézz körül, a világ 
milyen gyönyörű!
Ne legyen a szíved 
ilyen keserű.

Csurig telt a lelkem
a táj szépségével,
megáldott az Isten
mind a két kezével.
Könnyem szárította
a pajkos kis szellő.
langyos esőt szitált
gyöngyház fényű felhő.

Mosolyogva nézem
sárga kis virágom, 
közben a madárkák
csicsergését hallom,
Mit sirattam én itt?
Ezt már nem is értem.
E csodás álmomból
most ébredtem éppen.