Fél évszázados aktahegy őrizte sötét titkok…
Hatalom fékezte, mélyre ásott, eltemetett jogok!
A megtorlás poklának legmélyebb bugyraiban
Rejtőzködő, szunnyadó történelem homályában
Tárul fel egy világ, s tör elő a fény felé sebesen.
Poros akták nem őrzik már: Ez ma történelem!

Eltemetett történelem, eltemetett perek…
Eltemetett srácok, és elfojtott könnyek …
A gyász is elfojtva, mélyen elásva mind.
Az új nemzedék a mélyre nem tekint.
A vértanúk vére kiált fel az égre.
Gyermekek vére serken ki a földre.

Vérbírák ítéltek fölöttük egykor,
Nem volt nyilvános gyász, s halotti tor;
Apák, anyák könnye sem hullhatott,
Nem szóltak felőle, hogy gyermekük halott!
Néma volt gyászuk, s hallgattak mind…
És nem látta a világ a bennük égő kint.

 A csend a gyász, a béke kényszere,
A véráztatta teret a béke lengi be…
Nem szólnak róla; tilt a hatalom!
És titokban nyílt virág a hantokon.
Pesti srácok a térről kivégezve mind.
A hatalom erős… a hóhér csendre int!

 A fiúk alszanak, az ítész éberen maradva;
A hóhér világát óvja vörös csillaga.
Óvja mindhalálig a hatalom, s a csend.
A temetettek álma nem nyughat odalent.

Sárga, poros akták életre kelnek egyszer…
A titkok feltörnek, vértanúk vére tör fel.
Bírák nem ítélnek ítész, s hóhér felett:
A történelem mond majd ítéletet.
A leplet új nemzedék lebbenti fel;
És az elzárt titkok mindegyike felel.                          

Nyírbogdány, 2006. október 23.
Farkas Julianna