Szikla szirtje didereg,
fehér kucsmát kérne,
s pihe-puha hóbundát
öreg rögtestére.
Egy helyben áll a patak,
megdermedt a lába,
kőkincseit gondosan
tükre alá zárta.
Faágak közt jeges szél
fütyül táncot járva,
kaján vigyorral csipked
csupasz ágkarjába.
Meleg leplét óhajtja
a föld fagyos háta,
hópihéből szövöttet,
ez a leghőbb vágya.
Fenyő karját széttárva
tekint fel az égre,
szelíd hangú fohásszal
az ég Urát kérve:
Pehelypaplan takarót
küldj, ó, Uram, kérlek,
oly régóta várunk már
óvó melegére.
Takard be a hegyeket,
erdőt, mezőt, rétet,
nyugovóra természet
békésen így térhet.
Hullj hát, hullj, te szűzi hó,
sugallj édes álmot,
hófehérre varázsold
e szürke világot!