A vízen fénylő napsugár táncol,
folyóra hajló faág, mint sátor,
az ég oly tiszta, felhő sem látszik,
szél a lombokkal finoman játszik.

Csend van a parton, talán túl nagy is,
ez egy kicsit bánatos és hamis,
üres csónak töri meg e varázst,
rég látott evezőt, és rég halászt.

Nincs rá szükség, vagy feledték talán,
karóhoz kikötve ez év nyarán,
bár hívogatóan ringatózik,
a csendességbe beburkolózik.

Többé már nem néz senki feléje,
alját lassan eszi az enyészet,
itt marad, míg a magány beszövi,
vagy az idő apróra nem töri.