Repülj lovam, szép paripám,
messze van még az én hazám,
vigyél oda, hol születtem,
ahol éltem, nevelkedtem.
Hadd lássam az apró házat,
a kertet és az almafákat,
udvarunkon a nagy követ,
eresz alatt fecskefészket.
Kicsi hársfát a kapuban,
illatozott estórákban,
muskátlikat az ablakban,
égő piros ruhájukban.
Lombhulláskor a diófát,
oly hatalmas ága-bogát,
ház felett a sok csillagot,
a hajnali friss harmatot.

Ne repülj már szép paripám,
nincs meg régóta a hazám,
hol születtem, nevelkedtem,
olyan régen elvesztettem.
Nem maradt csak emlékezet,
ami hoz még emlékeket,
olyan, mint egy tündérmese,
mi volt ezer esztendeje.

Repülj el hát szép paripám,
keresd meg, azt mi hazavár,
vad hegyek közt, zöld legelőd,
dobd le nyerged, dobd le gyeplőd.
Büszke szíved odatalál,
mind a tiéd, mit álmodtál,
lobogjon hát szép sörényed,
szabadon kell végre élned.

TM