Levelet oly régen írtam már,
hogy toll úgy serceg a papíron,
ki írom most lelkemből minden
beszorított ki nem mondott bánatom.

Könnyű vádat olvasni fejemre
sokszor falakba keményen ütközöm,
néha olykor majdnem célba értem
mikor elkapott vihar és árözön.

Oly sok volt az esemény nekem,
mivel mi történt – hol kezdjem,
vagy netán hallgatással törjem,
a csendet mely feszül köröttem.

A tűz sem lobog süketen némán
pattogása betölti köröttem a teret,
a leírtak oly erősen hangzanak,
hogy papírlap harsogja az üzenetet.

Költő nem vagyok – csak napszámosa
a leírt mondatoknak magányos szavaknak,
de késztetés vagy belső kényszer az
mely szinte követeli tőlem – hogy írjak.

Varga István. Barcs. 2016. 02. 15.