Ókeserűség, fájdalom, gyötrő magány,
Felszakított sebek nyomán.
Lopakodó árny suhan át az éjszakán,
S vele együtt tűnik el a fénysugár.
Mi az mit elveszíthetek vele,

Nem véd már óvón féltő keze,
A hold, mely fogyasztja fényét,
S megtelik, az árnyak, tovatűnnek vele.
A fájdalom, mi mardossa lelkemet,

Ordítja, azt, amit nem lehet,
Kiáltó szó csupán, egy halk panasz,
Apró kis kéz, hol is matat,
Az anya keze hol lehet,

Hiába kiált gyermeke.
Ó, vágyja látni gyermekét,
De, nem lehet, ó nem lehet.
Fájdalom, mely széttépi szép lelkét,

Nem lehet, ó nem lehet,
A gyász meglebbenti fátyolát,
Gyere vele, gyere vele,
Kövesd életét, s megláthatod,

E szörnynek rémséges képét,
Rejtheti- e, égető sebeit,
Mely lelkébe vájta védjegyét,
Kiáltó szó, egy halk panasz,

Gyengéden hull fejére, s a hajnal hasad,
Felébred ő, már nincs szava,
A gyermekkor elszállt, mint egy pillanat,
S Nem maradt más, csak egy halk panasz…