Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Nagy Erzsébet
  szerkesztő
Hollósi-Simon István
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Pórul járt ördög

Adalberto
Adalberto képe

      Egyszer az ördög elhatározta, hogy feljön a poklok kénköves bugyrából, és keres magának egy feleséget.Nagy égzengés közepette meg is jelent a város főterén, és érdeklődve szemlélni kezdte az arrafelé sétáló szebbnél szebb hajadonokat és asszonyokat.

Annyi volt a szép lány, hogy őkelme nem tudott választani közülük. Pedig sietnie kellett, mert Bendegúz mindenkori ördögök főnöke csak napnyugtáig adott neki kimenőt. Ha addig nem lel feleségnek valót, akkor dolga végezetül vissza kell mennie a pokolba, és soha többé nem választhat magának feleséget az emberek közül.

Szegény ördög nem tudta mitévő legyen? Szerencséjére arra ment egy nagyon idős anyóka. Olyan vén volt, mint a postaút. Megkérdezte az ördögöt:

– Mi végett lógatod az orrodat?

– Anyóka, nagy az én bajom, – kezdte – szeretnék emberek közül asszonyt találni magamnak, de nem tudom, melyiket válasszam? Itt annyi a szép lány és asszony, hogy ördög legyen a talpán, aki tud választani közülük.

– Segítek én rajtad – mondta ravaszkásan az anyó. – Gyere velem bemutatlak az unokámnak! Drágaságom éppen eladósorba került, és szeretne férjhez menni, de ez eddig még nem talált magának való férjjelöltet. Szerintem te nagyon megfelelnél neki.

Az ördög boldogan kapott az ajánlaton, és követte az anyót, aki elvezette a házához. Ott egy nagy kecske fogadta őket az udvaron.

– Látom itthon van az unokám – örvendezett az öregasszony, amikor beléptek a kertkapun.
– Hol van? – kérdezte az ördög kíváncsian. – Ezen a kecskén kívül nem látok senkit a házkörül. Tán csak nem ez az állat az unokád?

– De bizony ő az – válaszolta. – Szegénykét egy boszorka elvarázsolta még picinyke baba korában, és csak akkor változik vissza emberré, ha valaki feleségül veszi, és legalább egyszer az életében megeteti egy tál arannyal. Siess, hozzál neki aranyat, hogy szegényke jól lakjon vele.

Az ördög kissé bizalmatlan lett. Mintha sejtett volna valamit.

– Mi a bizonyíték, hogy ha teljesítem, amit mondtál ebből a kecskéből egy szépséges hajadon válik?
– Mi sem könnyebb ennél – mosolyodott el az anyóka, és gyorsan bement a házba. Onnan pedig kihozott egy képet, amin ő volt megfestve még fiatal lánykorában.

Valamikor nagyon, nagyon régen olyan szépséges lány volt, hogy a környéken nem volt hozzá hasonló.

– Nézd csak itt van az unokám! Ugye milyen szép? – tolta az ördög orra alá a képet.

Az patás jószág megint csak kételkedett, és értetlenül ingatta a fejét.

– Elébb még azt mondtad, kisbaba korában elvarázsolta egy boszorka. Itt meg ezen a képen egy csodaszép hajadon vagyon. Ez hogyan lehetséges?

– Jaj, elfelejtettem mondani, – ravaszkodott tovább az anyó – minden évben újévkor drágaságom egy napra visszakapja emberi formáját. Ez a kép is olyankor készült. Nézd csak a szemét, hogyan csillog! Ugyanúgy, mint a kecskéé. Vak aki nem látja meg a hasonlóságot a kettő között. Ne habozz, mert tegnap már a mennyországból érdeklődtek unokám felől. Ha nem sietsz elhappolják előled az angyalok.

Ezt az ördög nem akarta. Állandóan versenyzett az angyalokkal. Most sem szeretett volna alul maradni. Ezért fogta magát és visszament a pokolba, és hozott egy nagy tál aranyat.

– Itt az arany – mondta –, de most már ugye megkapom arámat?
– Természetesen – válaszolta, anyó. – Csak még annyit kell tenned, hogy vasárnap elmész a templomba, és megkéred a plébános urat, hogy adjon össze bennetek.

Az ördög nagyon megijedt. Nem akart ő találkozni szentemberrel. Még hogy az ördög kérjen meg egy papot. Nem vitte volna rá a lelke. Inkább tovább kérlelte az anyót.

– Drága néne, ha már úgyis rokonságban leszünk, nem tenne meg nekem egy szívességet? Menjen el a plébános úrhoz és kérje meg, hogy adjon össze bennünket.
– Megtehetem, – egyezett bele az anyó – de ily esetben a plébános úr fizetséget szokott kérni.
– Mi légyen az?
– Ígérd meg, amint megkapod a kecskét vagyis leánykámat, mindörökre elkerülöd városunkat. Soha többé nem jössz ide még csak látogatóba se. Ezenkívül a város minden polgárának adsz egy – egy aranytallért.

Az ördög örömmel megígért mindent. Boldog volt, hogy nem kell találkoznia a plébánossal.Újból visszasietett a pokolba és hozott egy jól megtömött zsákot aranytallérral, amit szétosztottak az emberek között.Három nap elteltével az ördög megint találkozott anyóval és megkérdezte:

– Sikerült megbeszélni a menyegzőt a plébános úrral?
– Igen – válaszolta neki az öregasszony. – Azt üzeni, hogy vedd úgy, hogy már össze is adott bennetek. Ellenben annyit kér, hogy ülj fel a kecske hátára, menj végig a városon, és akivel csak találkozol mondd neki: Nézzétek emberek, itt megyek a feleségemmel! Ugye milyen szép teremtés?

– Rendben – mondta az ördög. – Csak még egy dolgot szeretnék tőled megkérdezni.
– Mondjad kedves vőm, mondjad! Mire vagy kíváncsi?
– Azt mondtad nékem nem is olyan régen, hogyha az unokádat vagyis ezt a derék kecskét megetetem egy tál arannyal, akkor leányzóvá változik. Az arany eltűnt a tálból, és az unokád még mindig kecske. Hogy lehet ez?
– Mi sem egyszerűbb ennél – mosolyodott el az anyó. – Az elváltozáshoz idő kell. Ha akarod megvárhatod nálam a három hetet, de addig dolgoznod kell a kertemben.

Amikor az ördög meghallotta, hogy dolgozni, úgy megijedt, hogy inkább azonnal útnak indult a kecskével. Felpattant a hátára és a városban mindenkinek mondta: Nézzétek emberek, itt megyek a feleségemmel! Ugye milyen szép teremtés?
Az emberek, amikor meglátták őket hangos nevetésbe kezdtek. A gyerekek kiabálva szaladtak az ifjú pár után egészen a város széléig, ahol a föld megnyílt, és az ördög eltűnt a szemük elől.
A pokolban hiába várta, hogy a kecske átváltozzon leánnyá. A többi ördög is jót nevetett a porul járt társukon.Az anyó a kapott pénzt szétosztotta a város szegényei között, és talán még most is él, ha meg nem halt.

Rovatok: 
Mese