A nyomorultakra, és a földre
véres fény csorog, s a látó szemek
üregéből égő könny mossa ki
a váltakozó reményt.

A százszor szeretett, százszor átkozott
hazában az élet torzan szüli kínjait.
Testvérek a hazában, testvérek a nyelvben,
de lassan mindent a pénz istene szentesít.

Önmagát ismétli a félelem, míg meddő
csírát növeszt az álmokba ájult türelem.
Szétdobált emberek életét emészti a pénz,
hatalmával a piszokba aljasult

ember, gyilkoló lövések csattanását
kényszeríti életre, halló fülre,
de a mosolygó, színét változtató  világ,
struccfejűként nem hall semmit.

Aljas, szemét érdekek szedik szét
az otthonok dajkálta élet értelmét.
Európa szívében nemzetek felett álló pénz 
érzéketlen pengéje áll!

Megerőszakolt ágyékok körül
üzekedő idegeneket ugatnak a kutyák,
s a családok nyugalma között
rémület szedi áldozatát…

Az exportáló Európa nyomában idegen
szemetet fúj a nyugati szél--
emberek jönnek a semmiből, emberek
sodródnak  a semmi felé, mégis kiutat

keres az értelem. Kiáltóként jöttem
érteni a jelent, de kérdésekre keres
az élet választ, s látom
milyen fájdalmasan szürke, és semmilyen!

Megosztott világok között vergődik a minden,
vért eresztő országok útján, megfeszülő létezésben,
sorstalanság az útja. —Menekülők a menekülésben,
mögöttük az ősi honban népirtást kiált a jelen,

ahol fogyó élet van, és otthonos a félelem…