Ott,ahol a szobrok állnak sorban
Ahol lilán virít  a fák közt a rhododendo
virága
Ahol a mamutfenyők az égig érnek
Hol patak partján ciklámen nyílik éknek

Ahol az árvácska nő vadon
Ott átkarol a csendes nyugalom
Ott ahol tiszta levegőt visz a szellő
Magas fák csúcsa eget kémlelő

Madarak boldog éneke zeng
Hegyormok intenek neked
Nyugalomba ringat a lég
Ott szobrok állnak sorban

Üzenetet küldenek feléd
Fenn a hegyen erdők sűrűjében
„Abigél” áll ,karja vár ölelésre
Szeretetet várj,s hitet benne
Ki rátekint meggyógyul a szíve

Meggyógyul,mert szeretetet áraszt
Reményt,és hitet ad,hogy utat megtaláljad
Ott ,ahol szobrok állnak sorba
Trianoni szenvedés nő alakban

A fájdalom soha  nem múlik el

Szét darabolt magyar nemzetem
Száz év múlva is értünk könnyezel
Mint anya ki elvesztett gyermekeit hívja
Ökörbe szorult fáradt akarata

Bánat bronz szoborba öntve
Üzenet ,a bocsánatkérés kőbe vésve
De a néma szobor csak áll magában
Úszik a fenyves ölén napsugárban

Egyszer megszakad –e bronz szobor szíve
S megtalálja ismét az anyát elveszett gyermeke
Sopron városában vár-e két szobor
Fenyves ölén,hogy ismét rátalálj

A remény a szívben nem veszhet el soha
Szoborral köszönt téged a hűség városa
Hogy emlékezzél ,emlékeidben visszatérjenek
Köszöntsd  őket, mert ők várnak téged!

 2016.05.25.Sopron.