Szonett 19.

Dobd félre fájdalmad, önsajnálatod,
Őrizd meg bajban, vészben is a hited,
Még maradt benned cseppnyi szeretetet,
Mi a teremtőtől útra adatott.

Lelkedben vétkek sora nyomot hagyott,
De a szánalom szikrája is tied 
Maradt, akár hiszed, akár nem hiszed.
Gyújts belőle tüzet lángolót, nagyot!

Melegedjen hevén elesett, szegény,
Saját szened tűzén égjen a remény,
Ne sírj, ne keseregj azon, mi marad!

A hálátlanság bár sokszor megkínoz,
Nyílt szívvel fordulj jóhoz és a rosszhoz,
Rajta, most osszad szét teljesen magad!