A farmon csend, és nyugalom honolt. A kutyák vackaikban aludtak, amikor Rose kinézve az ablakon kutatta a délutáni tájat. Nem hagyta nyugodni anyja írása arról a vad, befoghatatlan lóról.
Gyönyörű, de egyben nagyon szomorú történet, és még az édesanyja be sem fejezte.  Mióta elolvasta, azóta teljesen másként szemléli a környezetében élő állatokat, és ezt a titokzatos helyet, ahol éltek.
      Felnyergelte kedvenc lovát, és kilovagolt a környékre, hátha közelről láthatja a vadlovakat. Most már igazán kíváncsi volt rájuk. Nem is tudta merre menjen, csak úgy haladt előre, ahova a lova lába vitte. Eleinte a járt úton poroszkáltak. Rose a gondolataiba mélyedve észre sem vette, hogy lovával, egy ismeretlen hely felé tartanak. Egy közeli hegy oldalán haladtak. A fák, bokrok és így nyár vége felé a levelek is különös színekben pompáztak. Varázslatos hely volt. Valahol a közelben egy patak csordogált. Gondolta megitatja lovát, és ő maga is felüdül általa. Egy lankás oldalon haladt, lefelé. Szokatlanul nagy volt a csend. A madarak is mintha megnémultak volna. Majd hirtelen, a semmiből nagy hangzavarra figyelt fel. Próbálta megnézni honnan jönnek a hangok. Egy széles úton, - mely egyik oldalán még az erdő volt, a másikon egy tisztás -, lovasok vágtattak. – cowboyok – állapította meg. – Vajon hova mennek ilyen nagy vágtában? Gondolta, kicsit követi őket. A fák védelmében haladt az út mentén, nem akart okot adni arra, hogy belekössenek. – kiszámíthatatlanok – véleményezte őket.
      Egy hirtelen gondolattól vezérelve viszont, eltért az eddigi iránytól, és újra a hegy oldalán haladt. Szerencsére nem volt túl nehéz feljutnia a hegytetőre. Előtte egy hatalmas pusztaság terült el. Mintha egy más világban mászkálna. Ezen a részen, nem volt túl zöld a rét. Sőt, olyan volt - imitt-amott - mintha kiégett volna a fű. Csodálkozott nagyon, vajon mitől lett ekkora különbség a hegy túl oldala és az itteni között? Nem túl messze, egy hatalmas kékes színű hegy emelkedett ki a tájból. – ezt még sosem láttam – merengett. Amint ott nézelődött, a távolban felfedezett két lovat. Éppen akkor léptek vele szemben a tisztásra. Jobban mondva, egy kancát látott a csikójával. Pont előtte, a pusztaságon keresztül vágtattak. Vidáman ugrándoztak, élvezték a kötetlen szabadságukat. Rose, mozdulatlanul szemlélte őket. A csikó, nagyon virgonc volt. Folyton versenyzett az anyjával. Ahogy közelebb értek, látta milyen gyönyörű szép ló mindkettő. Feltűnően fényes, ezüstös szőrük volt, hatalmas sörénnyel. A fiatalabbnak kicsit rövidebb a szőre, de hasonlóan nézett ki mint az anyja. Erős, izmos testalkatuk szembetűnő volt. Látszott rajtuk, hogy erősek, és szabadok, sokat futnak . Szabadon szárnyaltak a réten át. Rose, megigézve nézte őket, sőt szemében csodálattal követte útjukat. A vadlovas történet jutott eszébe, amit olvasott. Mennyire rájuk illett ez a kép. Maga elé képzelte az olvasottakat. Köztük azt a rész, amikor a híres kanca, félrevezette üldözőit, és egy páran lovastól a szakadékba zuhantak.  Ő viszont, félelmetes bátorsággal kerülte el a biztos halált. Nem is olyan régnek tűnt a történet, hiszen, mintha másfelől is hallott volna valami hasonlót. Nem mozdult, nehogy megzavarja őket. – ezek vadlovak. Biztosan, semmi kétség. De, hogyhogy ketten vannak, hol lehet a ménes? Mindenesetre, nagyon örült annak, hogy láthatta őket. Tovább indult, mivel a lovak is eltűntek a távolban.
     Boldogan ülte meg lovát, még nem volt elfáradva. Eszébe jutott, hogy édesanyjának elfelejtett szólni, hogy eljött és talán már keresi őt. Kezdett már sötétedni. Visszafordult hát, és lovát gyorsabb léptekre ösztönözte.
       A farmhoz közelítve, furcsa érzés kerítette hatalmába. Valami különös, megmagyarázhatatlan érzés lengte körül a birtokot. Talán amíg távol volt valami szokatlan történt? Az udvarra léptetett. Ekkor meglátta édesanyját az udvaron, - a háztól távolabb - egy fatuskón ülve. Maga elé meredt, szinte észre sem vette lánya közeledését. Majd felnézett, és - közönyös hangon kérdezte tőle, hogy merre járt? Választ nem várva, bambult továbbra is maga elé. Mintha nem is e világon lenne.
       Rose leugrott a lóról, kikötötte és az anyjához sietett. Mi történt anya? – kérdezte.
 Júlia átszellemült arccal, könnyes szemmel nézett rá. Szinte csak maga elé mondta – Itt járt!  Rose izgatott lett. – Ki járt itt? Mondd már! – nógatta anyját. – Hát, az a vadló! – nézett a lányára. Meglátogatott, és elbúcsúzott tőlem… Láttam rajta!  Láttam, a saját szememmel! Itt járt! Közelről láttam, de egyedül volt. Annyi éven át azt hittem egy szellem ló, de most rájöttem, hogy egy hús-vér, élő legenda – mondta Júlia, aki még mindig a hatása alatt volt a látottaknak.
     Rose, hitetlenkedve hallgatta. Majd rádöbbent arra, amit ő is látott, és összeállt a kép. Szinte suttogva mondta – azt hiszem, én is őt, sőt őket láttam, anya! – Őket? – kérdezte Júlia.  – Egy kancát és a csikóját – mondta a lány. Az anyja elmerengett. - Akkor hát van utódja. Talán ezt akarta tudatni velem. Ezért volt olyan különös a viselkedése. De, vajon miért jött egyedül?

Befejező rész köv.