Olyan nekem az erdő, mint a család,
hiányzik, ha nem ölel körül a sok faág.
Mint a legjobb barát,
meghallgatom minden búját s baját.

Szeretem hallgatni, s megértem minden szavát.
Mindent elmesél,
mikor az ágakat borzolja a szél.

Tavasszal ágain a sok rügy s virág
olyan nekem, mint egy gyönyörű lány,
ki épp kibontja haját.
Hallgatom benne a vadak minden zaját.

Hangjuktól néha megrezdül szívem,
mint őszi széltől a levelét eleresztő faág.
A sok hulló levél is összerezdül,
mint édesen ölben alvó gyermek,
kit le akarnak tenni, s elereszti az anyát.

Szeretem, ahogy lábam alatt zörög az avar,
hogy csak magam vagyok, az erdő,
s idekint senki nem zavar.
Itt nem hallja az ember az élet megannyi zaját.
Átadhatja egész lelkét neki, s teljes önmagát.

TM