Változások idején

A gondolat őrködikm nem magam féltem,
az Isten szundikál egy nagy hintaszékben,
 a sejtjeinket sebző robbanás néma,
hitemben csírázó vádló anatéma,
törpe óriások, karantén királyok,
ebben a viharban mily egyedül állok,
az már nem lesz többé, ami eddig megvolt,
küszködik az élő, majd megbocsát a holt,
gyilkos hőhullámok, dermedt jégkorszakok
után ormokon, szirteken kapaszkodok,
reánk tapadt ez a világnyi csigaház,
 győzhetnek vagyok,mert  bennem az életláz,
időtlen időkig zárva az optika,
kezet mos az ember szegény, poros fia,
mérgező a csók is, és megfertőz a nyál,
hát, hömpölyögj felém, érints meg forrón nyár,
hercege vagyok egy magam tákolt várnak,
ablakát zörgetem égi patikáknak,
az olcsó, páros rímek nem segítenek,
ha utamat állják vízválasztó hegyek,  
már magam nem féltem, de az embert magát,
vakablak párkányán illatozó virág, 
jövőt csírázik a termékeny tétlenség,
kapuink döngeti  sosem volt ellenség,
amilyen volt egykor, nem kell, ne is legyen,
 tényeket soroljunk vigyázón, éberen,
a változás te légy, ha eljön az idő,
lankad a tested, de ott a lelkierő,    
 elűzünk magunktól pöfeteg törpéket,
így lesz majd a sorsunk hiteles történet.

2020. 03. 26.