A fák között, a rét fölött,
elmélázva ül a köd,
fején sapka, nyakában sál,
ébresztgeti a napsugár.

Vonattal vágtat a száguldás,
ablakán benéz a suhanás.
Tarlók hátán varjúcsapat,
csigát keres, bogarakat.

Most fogva tart a betegségem,
de nem fékezi szép emlékem,
szárnyalok álom vonatomon,
lehunyom szemem, és látom,
te ott vagy az állomáson.
Repülök feléd, karom kitárom,
hallom hangod, nevem kiáltod,
hangosan cseng nevetésed,
az egész világ veled nevet.

Kikiáltod örömödet,
minden égtájon tudják meg:
„A világ legszebb boszorkája megérkezett!”
Még a vonat sem indul el.
Elvarázsoltuk a percet.
A kalauz is velünk nevet,
kacag az állomásépület,
árad az öröm, a szeretet,
átírják a menetrendet.

2024. október 24.

TM