Nyitva maradt kiskapunál,
nincs szomorúbb látvány,
elhanyagolt kicsi házban,
fészket rakott csend, magány.
Rég kaszálták már a füvet,
nem kell itt többé a széna,
vadak jönnek merészkednek,
majd legelnek itt néha, néha.
Szép volt vala ez a birtok,
mert gondos gazda lakta,
sok-sok kis haszon állat,
mind megélt egykor rajta.
Dolgos volt a két szüle,
lányuk is volt, Mariska,
fejéstől a sütés-főzésig,
ezt mindent megtanulta.
Ahol a palánk találkozott,
ligettel – vadvirágos réttel,
méhkasok rendben sorakoztak,
felettük nádazott tetővel.
Volt a ház végébe rakva,
egy pompás kis kemence,
hétnek minden csütörtökén,
langalló sült és kenyérke.
Teltek-múltak a dolgos napok,
míg egy nap minden változott,
mesterlegény vándor utat,
épp erre a vidékre választott.
Megtetszett a dolgos leány,
és a hajadonnak az iparos,
majd félév után útra keltek,
mint turbékoló gerle páros.
Így árvult el a kis tanya,
ablaktábláit szél csapkodja,
csak a huzat jár át rajta,
mindent az enyészet uralja.
Varga István-Barcs.2015.