Öreg hársak alatt, sötét csendes utcán,
ha arra tévedek, rám tör a vágyhullám,
kéz a kézben lábunk lépte, arra poroszkált,
vezényszó nélkül, hirtelen sétánk megállt.
Forróvágyaink remegve előtörtek,
keresgélés nélkül ajkaink összeértek,
szíveink zakatolását, lombok hallották,
estnek fátylát felettünk, összehajtották.
Hirtelen nem tudtam, mi ez a kéj forróság,
lány remegő teste, a szerelem ittasság,
éreztem boldogságát, csókja tüzes parázs,
végigrohant testemen, mint villámcsapás.
Ó te szerelem, tán ez volt őszinte igaz,
hát számomra már azóta sincs más vigasz,
ámde boldogsága itt él, azóta bennem,
nem halványult, ott van a világegyetemben.
Ha valahányszor, a csillagokat nézem,
elszorul torkom, könnybe lábad a szemem,
fényévekre vannak ezek az emlékek,
édes lányka tőled bocsánatot kérek.
Barcs, 2019. 08. 31.