Édes szerelem, hát mely vizekre vittél,
őrjöngő habjaid közé engem eltemetnél?
Őszülő fejemmel csak kerestem egy álmot,
nem akartam megváltani ezt a csúf világot.

Mért baj az, ha meghitt ölelésre vágyom,
mért hagynám kihunyni a szerelmi lángom?
Vagy legyek minden érzés komor temetője,
és legyek önmagam kegyetlen ítésze?

Csak lángoljak csendben önmagamnak,
míg a délceg ifjak majd rajtam mulatnak?
Lehet, hogy ráncos már agg homlokom,
életem viheted, de a szerelmet nem hagyom.