Eltöprengtem azon, melyik a világ legszebb szava, és őszintén be kell vallanom, hogy nem tudtam dűlőre jutni. Eszembe jutott a szerelem, szeretet, barátság, béke, meg még több más fennkölt „NAGY” szó. Tudom, hogy ezek nagyon szépen csengő, nagy érzelmeket sugárzó szavak, de ha csak üresen mondjuk ki őket, kimondott, vagy leírt szavak maradnak. Az is eszembe jutott, hogy ezekkel a szép szavakkal annyiszor visszaéltek, hogy lassan félünk őket kiejteni, vagy rájuk akár gondolni is.
    Most, hogy a sok nagyon szép szó közül párat leírtam, azt hiszem, mindegyikről könyvtárnyit lehetne írni, de azon gondolkodtam el, mit is jelent nekem a barátság. Sokan azt mondják, a mai világban már igazi, őszinte, önzetlen barátság nincs is. Én egy megtörtént esetet írok le, ami az ellenkezőjét bizonyítja:

-   A Hernád parton fogunk sátorozni. - döntött a „híres” „party”. Persze a fiúkkal nem volt baj, hiszen őket annyira nem féltették a szüleik, de a lányokkal lehetett azért gond. Szerencse, hogy Zsó-t a szülei elengedték, így a többi lánnyal sem volt probléma.
   A sátorozás nagyon jól sikerült. Igaz, hogy egy szemet sem aludtak, hanem inkább a tábortűz mellett beszélgettek, énekelgettek. Éjfélre már olyan buli kerekedett, hogy a Jancsi gitárzenéjére még táncra is perdültek. Reggel az első dolguk volt, hogy a Hernád friss vizében megmártózzanak. Volt olyan is, aki bátran átúszott a túlpartra, és boldogan integetett vissza, hiszen olyankor nagyon bátornak, és boldognak érezte magát.
     Először is, bátor volt, mert kicselezte a határőrök éberségét, és határsértést követett el. Másodszor meg nagyon boldognak érezte magát, mert Magyarországra úszott át, és valahogy Magyarországon otthon érezte magát. Pedig a túloldalon, Szlovákiában laktak, de Magyarok voltak. 
     Nem mindenki merte ezt megtenni, mert a Hernád ugyan sok helyen sekély folyó, de ezen a szakaszon nagyon gyors a sodrása, és a lassúbb kanyarulatokban veszélyes, örvényes részek is vannak. Ezért csak pár fiú, mert átúszni a túlpartra, akik jól ismerték a folyót.
     A lányok közül sokan be is vallották, hogy nem tudnak úszni, de a fiúk állítólag mind jó úszók voltak, csak éppen nem volt kedvük Magyarországra úszni. Ezt hangoztatta Tibi is, és a sekély vízben úszott is pár ütemet.
   Nagyon jól érezték magukat a Hernád parton, de lassan közeledett a vasárnap este, készülődtek haza. A fiatalok között már sok olyan is volt, aki másnap munkába ment. Jancsi, meg Tibi sajnálkozva bontott sátort. Ők még szívesen maradtak volna, hiszen mindketten diákok voltak, és éppen vakáció volt. Elhatározták, hogy másnap délután kibicikliznek a Hernád partra. Igaz, hogy jobb lenne, ha a „party” is jönne, de így sem lesz nagy gond. Legalább megmártóznak.
    Ahogy kiértek, Jancsi le is öltözött, és boldogan úszott a gyors folyású hűs vízben. Tibi is megmártózott, de csak a part közelében, és inkább csak gázolt a vízben. Jancsinak ez fel sem tűnt. Kihasználta azt, hogy pár perccel azelőtt igazoltatták őket a határőrök, tehát legalább fél óráig nem fogják többé a fiúkat zavarni, átúszott a túlpartra, Magyarországra, és onnan integetett Tibinek, aki talán a folyó közepén gázolta a vizet. Így mindkét oldalról körülfogta őt a gyors folyam, és habosan, apró hullámokat verve kerülte a lábait.  Szegény fiú, most már csak álldogált. Nem mert sem Magyarország felé indulni, hiszen az ottani part közelében legalább 4 méter mély volt a víz. De vissza, sem mert menni. Pánikba esett, és nem merte kockáztatni a visszautat, nehogy ledöntsék a hullámok. Nagyon megijedt. Inkább behunyta a szemét, hogy ne is lássa maga körül az örvénylő vizet. Fogalma sem volt, hogyan fog visszajutni a partra
    Elhatározta, hogy ha egyszer szárazon lesz, soha többé a Hernád partjára nem jön. Jancsinak a Magyarországi vízparton erről fogalma sem volt. Boldogan integetett, és hívogatta Tibit, de semmi választ nem kapott. Most már ő is felfigyelt arra, hogy Tibi a folyó közepén álldogál behunyt szemmel, ezért ijedten kérdezte:         
-   Mi van veled, Tibi? – és a válasz nagyon megijesztette.
-  Jancsi, én nem tudok ki menni!-
A fiú a Magyarországi parton egy pillanatig sem gondolkodott. Fejest ugrott a parti mély vízbe, és átúszva talán tíz métert, odaért, ahol Tibi is gázolta a vizet. Jancsi nem tudta, hogy Tibi nem tud úszni. Úgy gondolta, görcsbe húzódott a lába.
-  Ne félj, segítek. – biztatta Tibit, és kézen fogva húzta abba az irányba, ahol legrövidebb úton érik el a Szlovák partot. Ha tudta volna, hogy Tibi nem tud úszni, inkább a hosszabb távot választja, ahol nagy volt ugyan a sodrás, de gázolva értek volna partot. Nagyjából tizenkét métert kellett megtenni, de abból legalább nyolc métert úszva a gyors folyású, négy méteres vízben.
     Ameddig gázolni tudtak, nem volt baj, és Jancsi úgy gondolta, később sem lesz, hiszen ha Tibi legalább lebegni tud a vízen, ő kitaszigálja a partra. De mikor Tibi elvesztette lába alól a talajt mindkét kezével belekapaszkodott Jancsi vállába, és lenyomta a víz alá. Jancsi csak most értette meg, mire vállalkozott. Tibi nem akarta a barátját vízbe fojtani, de pánikba esve, ösztönösen belekapaszkodott valamibe, ami éppen Jancsi válla volt. Nagyon sokáig tarthatta Jancsit a víz alatt, hiszen az már majd megfulladt, ezért taszított egyet Tibin. Átvillant az agyán, hogy inkább meneküljön, mert Tibi annyira pánikban van, hogy belefojtja a vízbe, de mikor felszínre került, és Tibinek csak a feje búbját látta a hullámok között, habozás nélkül hozzá úszott. Megint az lett az eredménye, hogy Tibi Jancsit nyomta a víz alá, de legalább levegőhöz jutott, és nem vitte el őt a sodrás a még mélyebb vízbe.
     Így harcolt Jancsi a folyóval, meg Tibivel nagyon hosszú ideig. Voltak pillanatok, mikor már maga is fel akarta adni, hiszen annyi vizet megivott, és annyira kimerült, hogy azt hitte, eszméletét veszti, de tudta, nem hagyhatja itt a barátját. Akkor inkább vesszenek mindketten. Egy pillanatra sikerült a part felé tekinteni, mielőtt Tibi megint a víz alá szorította, és utolsó erejéből lökött egyet a barátján. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Tibi már nem nyomja a víz alá, de az jutott az eszébe, hogy hátha az utolsó lökés után elsodorta barátját a Hernád. Ahogy a felszínre került, azt látta, hogy karnyújtásnyira van a parttól, ahol Tibi a kimerültségtől ájultan fekszik. Mikor Jancsi is kievickélt a partra, szintén csak magatehetetlenül tudott a hasán feküdni, és köpködte a sok megivott vizet.
Ahogy mindketten annyira kipihenték magukat, hogy meg tudtak szólalni, Tibi csak annyit mondott:
-   Köszönöm! De miért nem hagytál ott, hiszen mindketten belefulladhattunk volna.-
-   Hogy hagytalak ott, hiszen a barátod vagyok!- válaszolta Jancsi.