Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Ne mentsenek meg! 3.rész

zsuzsa
zsuzsa képe

Kérem, hogy ezt az írást ne "tetszikeljétek" Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni! Mindezt azért írtam le, mert a szomorúságon, fájdalmon kívül jól látható, milyen országban élünk! Tanulságos! Hozzáfűznivaló lehet, de tetszikelés talán mégsem! 

folytatás...
   Liza lelkében a poklok kínjával másnap bement Csilla rendelőjébe a kolléganőnek bejelenteni, hogy lánya meghalt. Csilla még nem volt önálló prakszisa, ezért egy idősebb orvosnő mellett rendelt. Megnézték az asszisztensnővel a számítógépet, de nem találtak benne semmi nyomot, ami az öngyilkosságra utalt volna.
  Otthon a lakásban is megnézték a gépet, az íróasztalt, a lány egész szobáját, de se búcsúlevél, se semmilyen nyom nem volt, nem csak az öngyilkosságra, de még arra sem, hogy Csilla a legminimálisabban is depressziós lett volna.
   A következő napon a kolléganő orvos Dr.B Ibolya felhívta telefonon Lizát, aki – érthető módon - nem volt olyan idegállapotban, hogy beszélni tudtak volna. Néhány nap eltelt, amikor az orvosnő ismét jelentkezett, így végül az egyik parkban találkozott Lizával. Vigasz helyett az orvosnő nekitámadt a lelkileg összetört anyának:
- Milyen anya vagy te, hogy nem vetted észre, hogy Csillával baj van! Hogy mersz te gyerekeket tanítani, milyen tanító vagy te, ha nem látod, hogy a saját lányod depressziós?!

-  Honnan láttam volna?! Nem volt ilyen jel! Semmi jele ilyesminek nem volt!
   E találkozástól kezdve Liza elkezdte önmagát marcangolni, hogy  „az orvosnő is megmondta, hogy ő nem volt jó anya”. E felelőtlen mondat egyre jobban befészkelte magát Liza agyába.
   Az orvosnő gyalázatos megjegyzése felfoghatatlan volt. Ő többet volt Csillával, mint a saját anyja, hiszen a hétköznapokat együtt töltötték a munkahelyen. Anyjával Csilla csak az estéket, azt az 1-2 órát, amíg a munkából hazaérve megvacsoráztak, aztán lefeküdtek. A hétvégét a lány többnyire a párjával töltötte. Ebből adódóan a kolléganőnek kellett volna észrevenni- ha egyáltalán lett volna mit, különösen azért, mert ő orvos, valamilyen szinten mégis csak "szakember".!
   Orvos?! Az ilyen nem az! Az ilyen fel sem fogja, hogy a minden alapot nélkülöző vádaskodásával milyen szörnyű tragédiát idéz(ett) elő! Most az ő lelkén szárad egy ember halála! Ha nem ismerte anya és lánya csodálatos kapcsolatát, amely e sorok íróját is meghatotta mindig, akkor miért nem tartotta meg a véleményét!
   A napok teltek. Liza naponta, kétnaponta kijárt a tragédia helyszínére. Telerakta virággal a sín környékét. Egyik nap a buszon utazva szólt Andrásnak, hogy állandóan Csilla hangját hallja:  „Anya keresd meg a hajcsatomat! Keresd meg a hajcsatomat."
Leszálltak a buszról és elindultak ismét a helyszínre… Ahogy tették le az általuk vitt virágokat, néhány lépés után ott volt Liza szeme előtt a hajcsat. Pedig már számtalanszor végignézte a helyszínt, összeszedve minden apró kis csontocskát, amit a felelőtlen helyszínelők ott hagytak.
   András szíve majd megszakadt a fájdalom láttán.
Zsuzsa próbált lelki-támaszt nyújtani, de nem sok sikerrel. Néhány percre feledtetni tudta figyelmét más dolgokra terelve mindig a beszélgetést, de ez nem nagyon sikerült. Újra és újra jött az önmarcangolás, hogy miért nem vette észre, hogy gond van Csillával. Nem telt el nap, hogy Zsuzsa ne aggódott volna barátnőjéért. Felkeresett pszichológust, pszichiátert, hátha tudnak tanácsot adni, hogyan segíthetne szeretett barátnőjén, de komoly válaszokat nem kapott. Szinte mindenki azt tanácsolta, utaltassák be a kórház pszichiátriájára. Zsuzsa jól tudta, hogy ez járhatatlan út, ő maga is ellenezte ezt. Ugyan mit is tudtak volna segíteni?!
Elmondták!
  Begyógyszerezik, amitől olyanná válik, mint egy zombi. Újabban pedig visszahozták azt a kegyetlen módszert, amit a korábbi években már betiltottak: az elektrosokkot. Ennek szeretett barátnőjét egészen biztosan nem tette volna ki. Zsuzsa anyai szíve tökéletesen megértette Liza érzéseit, és minden erejével segíteni szeretett volna, de nem tudta, hogyan...
   Andrást kivéve Lizának támasza nem volt. Sem az anyja, sem a testvére. Bánatával csak egy-két emberre számíthatott. Zsuzsa nem merte telefonon hívni, mert az elcsépelt szavakat nem akarta mondani: Hogy vagy?... Miért, hogy lett volna?!
   Kénytelen volt megvárni, hogy barátnője keresse, s ha megkérdezte, hogy ráér-e, Zsuzsa félretéve mindent, azonnal rohant, de 
egyre rosszabbul érezte magát, mert Liza hol zokogott, hol letargikus volt, hiába próbálta terelni a figyelmét. 
   A tragédia után néhány nappal a rendőrség lezárta az "ügyet" mint öngyilkosságot, és engedélyt adtak a hamvasztásra. A boncolás sem mutatott ki semmit. Nem volt beteg, nem volt begyógyszerezve, bekábítózva, tehát ezt az irányt is kizárta a rendőrség. Fizikailag teljesen egészséges volt.
    Liza a hamvakat nem temette el, a szobában tartotta, arra választ nem adott, hogy mi a célja vele. A virág, a gyertya elmaradhatatlan volt az urna körül.
   Elkezdődött a tanév. LIza osztálya 4.évfolyamba került, így folyamatosan azt mondogatta, hogy ezt az évet még végig viszi, mert nem hagyhatja cserben a kisdiákjait, akiket három éven keresztül tanított. Utána pedig megy Csilla után…mert – és idézte újra és újra a munkatárs orvosnő szavait: " ő nem volt jó anya, nem vette észre, hogy gond van a lányával…"
  Gyakran panaszkodott, hogy nem tud aludni, de ha ez mégis sikerül, már felébredve görcsben van a gyomra. A bánattól rohamosan fogyott. Egy idő után elkezdte Csilla holmijait elajándékozgatni, a bútorokat eladni. Zsuzsa ezzel egyetértett, mert úgy gondolta, ha nem látja Liza a Csilla tárgyait maga előtt, lassan-lassan feldolgozza a történteket. Talán a tanításban – amit úgy szeretett – vigaszt talál. Valójában mégsem volt nyugodt, mert azt furcsának találta, hogy a holmikon rezzenéstelen arccal adott túl. Ez Zsuzsát nagyon zavarta, mert mind eközben Liza arca semmilyen érzelmet nem mutatott. Csak úgy, mint amikor valaki a fölösleges holmikat selejtezi...
 Egyik alkalommal Liza és András ismét kimentek a tragédia helyszínére, és döbbenten hallották, hogy ugyanazon a helyen, szinte centiméterre újabb halálos gázolás történt. Majd pár hét elteltével jött a harmadik eset is. Zsuzsa gondolkodni kezdett. Teljes képtelenség, hogy ugyanazon a helyen egymást kövessék a tragédiák. Ugyanúgy! Ám a rendőrséget ez sem érdekelte.
  Zsuzsában egyre erősebb lett az érzés: mi van akkor, ha nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt. Végig gondolva az eseményeket, a körülményeket, a helyszínt megnézve, kezdett az ügy hátborzongatóvá válni, a körülmények pedig magyarázhatóbbá. András a harmadik esetig még hitt is az öngyilkosság verzióban, - ugyan mit tehetett volna mást - de ettől kezdve már kétségek gyötörték őt is.

Zsuzsa - Lizával és Andrással - elment a helyszínre, és számára is világosodni kezdtek a dolgok. Az erdőt a futópálya ketté osztja. Ahogy halad a futó-gyalogló-sétáló ember a kitaposott futó ösvényen, mindkét oldalban – több helyen is – fából készült pihenő van, benne paddal. Mindenki látott ilyet. (Amilyen a képen látható.)
 A tragédia helyszínére menet több ilyen pihenőnél láttak hajléktalanokat, akik igen nagy figyelemmel nézegették az ott futó-kocogó embereket. Közelebb érve a sínekhez, az egyik ilyen pihenő házba Zsuzsa be is nézett, és igen csak meglepődött. Fecskendők hevertek szanaszét, meg italos üvegek…Vagyis vitathatatlanul kábítós-italozós emberek találka helyei ezek a pihenő tákolmányok.

   Tételezzük fel az alábbiakat:  

folyt.köv.

 

Rovatok: 
Irodalom