Megfáradt testem megnyugvást vár,
vérző szívem téged, mondd, hol talál!
Álmaimban menekülve,
életem, mint a lepedőm, összegyűrve.
Izzadságcseppek a homlokomról
könnyemmel keveredve,
lassan gördülnek le ziháló keblemre!
Éjféltájt talán elalszom,
ha nem tör rám a légszomj!
Hajnalra eltűnik az álom,
összetört lelkem kivasalni vágyom,
hogy végre eltűnjön már a múlt fájdalma,
s ha a két szemed írisze rám mosolygna!
Jő hajnal,
s én nézem a felkelő nap első sugarát,
és csitítom a vágyaim érted síkító akaratát!
Arcomat simítja a nap édes, melengető sugara,
s érzem újra a kezed érintését,
mely olyan lágy, puha!
Testem beleremeg, majd megdermedek,
vajon még remélhetek?
Új nap, új remények,
melyek oly sokat ígérnek, ha ölelnélek!
Kérlek, szeress, mást nem kérek,
ne hagyd,
hogy porrá égjenek a remények!

2024. június 15.