Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Nagyváradi örök élményem (Avagy a látszat néha csal)

zsuzsa
zsuzsa képe

   Rólam köztudott, hogy másoknál elfogadom a modernizálódást, mivel három+három gyermekem van (lányaim, vejeim), a velük járó baráti körrel, de én magam azért megmaradtam igazi konzervatív nőnek. Ebben része volt az Anyukámnak is, aki apácának szeretett volna nevelni. Ettől azért kissé elfajzottam, tekintettel arra, hogy a XX. században születtem. Egyébként pedig nem túl kellemes véleményem alakult ki az apácákról, még gimnazista koromban. Magánéletem eme részében afféle szemérmes, visszahúzódó szemléletet vallok. Barátaim sokan vannak – férfiak is -, de a barátság azért más dolog.
  Jó néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy bizonyos rendezvényre Gyergyószentmiklósra kellett mennem, nyolcad-magammal. Vadonatúj autóm éppen kikerült az autókereskedésből, így nyugodt lélekkel indultam eme hosszú útra. Nagyváradot elhagyva – Élesdnél - azonban autóm füstölni kezdett. Mint a legtöbb nő, azonnal kétségbe estem, és krokodil könnyeket hullatva hívtam telefonon az autókereskedést. Több tucat telefonálás után mindjárt el is értem őket. Megnyugtattak, ne idegeskedjek, mert a környező országokkal valamiféle szerződésük van. Ők odatelefonálnak, hagyjam ott a kocsimat, megjavítják. Helyette biztosítanak másik kocsit a kint tartózkodásom idejére.
   Gyors ügyintézésük mindössze 8-9 órahosszat vett igénybe, amitől az a bizonyos pumpa a fejemben a tetőfokra hágott. Már csak azért is, mert időre kellett volna megérkeznem.
   Miután már az agyvérzés kerülgetett, megérkezett a kölcsön autó  a sofőrrel, vagyis a csere-cég vezetőjével együtt. Megpillantva az úriembert, (Arany János tollával ékeskedve) „szó bennszakadt, hang fennakadt, lehellet megszegik”…. Álmaim hercege állt előttem. Velem egykorú lehetett, és … Alain Delon fénykorában sem nézett olyan jól ki, mint ő… Magas volt, csinos, kedves mosolyú, olyan istenigazában szép fiú, amilyen még tán a filmekben sincs. Gyönyörű fekete szemeiben már-már az esthajnal csillagot véltem felfedezni. A szívmből a vér keringése pedig még a lábaimban is érezhető volt.
   Dadogva próbáltam elmagyarázni mi is történt, de ingatta a fejét, mely egyértelműsítette előttem, hogy egy kukkot sem ért abból amit mondok neki. Útitársaim közül ketten Erdélyből települtek át, így a tolmácsolásban segítségemre siettek. Alá kellett írnom valami papírt, adnom kellett valami kauciót, aztán az úr átadta a csereautó kulcsát. Én meg álltam…álltam még mindig nagy szemeket  meresztve álmaim hercegére.
   Miután megoldódott a gondom, kissé megkönnyebbülve attól, hogy egy napos késéssel ugyan, de meg fogok érkezni a rendezvényre, ahol én lettem volna a fő-fő vendég, jobb kedvem kerekedett, és tőlem teljes mértékben szokatlan módon, fennhangon áradozni kezdtem útitársaimnak:
-   Hű gyerekek! Nem kell nekem a kocsi, helyette inkább ezt a szépfiút vinném magammal haza. Pár lepedőt biztosan összegyűrnék vele, vissza sem engedném többé Romániába… és még rátettem vagy két lapátnyi effajta mondatot.
   A férfi – mivel nem értette mit mondok – egy kedves mosollyal elköszönt. Társaim pedig hahotázva-hüledeztek, mert az én e tekintetben megismert visszafogottságom miatt, tőlem ilyen mondatokat elképzelni sem tudtak.
  Három nap múlva –a visszaúton – még mindig rajtam nevettek. Megérkezve Nagyváradra, barátaim telefonáltak az úriembernek, hogy megjöttünk, el kellene rendeznünk az autók visszacserélését.
   Meg is érkezett perceken belül álmaim hercege, és közölte románul a barátaimmal, mondják meg nekem, hogy be kell mennem az irodájába, ahol aláírom a dokumentumokat, és visszaadja a kauciót. Próbáltam egyezkedni tolmácsaimon keresztül, hogy ők menjenek helyettem, hiszen én nem értek románul, ő nem ért magyarul, de közölte, csak én mehetek, mert az enyém az autó.
   Beültem hát a kocsijába, és elmentem az irodájába. Belépve kedvesen mutatta, hogy üljek le,és magyarázott valamit románul. Elrendeztük a papírokat meg a pénzt. Gondoltam, ha visszamegyünk a társaimhoz, úgyis megnézik, mit írtam alá, biztosan nem csap be.
   Az irodában be volt kapcsolva a légkondi. Mivel astmás vagyok, azonnal és erőteljesen köhögni, mi több, fulladozni kezdtem, mire álmaim hercege tiszta magyarsággal megszólalt:
-   Jaj Istenem, azonnal kikapcsolom a légkondit. Hozok üdítőt, vagy vizet? Mit segítsek! – mondta ijedten.
Én meg azt hittem, lefordulok menten a székről! Éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul, aztán meg kimegy belőle – miután eszembe jutottak a három nappal korábban kimondott szavaim… Már csak abban reménykedtem, hogy talán mégsem hallotta meg amiket mondtam, elvégre a papírok kitöltésével volt elfoglalva.
   Kedvesen invitált a kocsijába, és mosolyogva visszavitt a társaimhoz – akik egyébként alig vagy 100 méterrel odébb várakoztak rám, akár gyalog is elmehettem volna addig az irodáig...
   Zavartan próbáltam megköszönni a segítségét, ám ő kedvesen kezet csókolt, és megkérdezte: "A kocsimat kérem vissza, vagy jöhet velem Magyarországra…"

  Azóta nagyon sokszor voltam Erdélyben, de Nagyváradot messziről elkerültem…

Rovatok: 
Humor