A nagyapámnak szép udvara volt,
mindig a korai madárral ébredt,
még a táj is éppen hogy pislákolt,
mikor a hajnal a kertjébe lépett.
Mosolyogtak neki a virágok,
és ő megtermesztett minden földi jót,
igaz nagyvilágot sosem látott,
de az élet mégis a szívéhez szólt.
A nagyapámnak szép udvara volt,
örömködött a föld a talpa alatt,
a szőlőszemekkel együtt dalolt,
még együtt búcsúztatták el a nyarat.
Az égbolt, csendesen belékarolt,
a nagyapámnak, szép udvara volt.