Élet fonalából
szőtték szorgos kezek,
benne álom és vágy,
feszítő gond-hegyek.

Vasár- és ünnepnap
mily fennkölten hordta,
fáradt, öreg testét
bolyhába burkolta.

Szelíd, barna szeme
szinte alig látszott,
puha rojtok ringtak
hátán örömtáncot.

Isten háza felé
vezetett az útja,
elé tárni, mi volt
öröme és búja.

Kuporgatott fillér
zsebkendő sarkában
csomóra megkötve -
a perselybe szánta.

Elszántan ballagott
visszér gyötört lába,
hű társa régóta
Mennyországba várta.

Kezemet csókolva
búcsúzott el tőlem,
örök e pillanat,
mint írás a kőben.

Ereklyeként őrzöm
örökségem tárgyát,
s viszem tovább mamám
vágyát, gondját, álmát.