Elnéztem csodálatos alakját,
szabályos formás szép orcáját,
festőnek vásznán élne örökre,
hogy emlékeznék rá a nőmre.

Telt piros ajkaiban hagytam,
láztól égő forró csókjaimat,
legforróbbat nőnapkor adtam,
várom csókjaidat, az elmaradtat.

Nőnap most is van, nem felejtem,
árván ott állok egy temetőben,
virágot szorongatok kezemben,
te ott vagy, festményként keretben.

-írta-Varga István-Barcs-2020.03.02.